Luxus európai kézművesség kontra globális nyomás – Trump új kereskedelmi terve megrengetheti a prémium divatszektort

François-Henri Pinault, a Gucci, Saint Laurent és Balenciaga márkákat tömörítő Kering-csoport vezetője a francia parlament előtt úgy fogalmazott: „Semmi értelme olasz Gucci táskákat Texasban gyártani.” Véleménye szerint a vásárlók sosem fogadnák el az ilyen termékeket valódi luxusként – a presztízs ugyanis nemcsak a márkanévből, hanem az eredetből és a kézműves hagyományból is fakad.

A gyártás kihelyezése nemcsak a márkaidentitást áshatja alá, hanem gazdasági kockázatot is jelent. A luxuscikkek kereslete ugyan rugalmasabb, de a hamisítványok, az átláthatatlan árképzés és a közösségi médiában terjedő, leleplező tartalmak – különösen a TikTokon – már így is erodálják a bizalmat a másodlagos piacokon. Kínában például – amely a szektor második legnagyobb piaca – jelentős visszaesést tapasztaltak az eladásokban, és a fiatalabb vásárlói réteg különösen érzékenyen reagált a gazdasági környezet szűkülésére.

A legdrágább márkák közül több mesterséges kínálatszűkítéssel tartja fenn az exkluzivitás illúzióját: a Hermès például gyakran hosszú várólistákkal dolgozik, miközben egy 11 400 dolláros Birkin táska akár 32 ezer dollárért is gazdát cserélhet a másodlagos piacon – az elemzők szerint miközben a gyártási költsége alig 1 000 dollár. Hasonló mechanizmus érvényesül a Ferrari esetében is, ahol az autóipari márka már inkább luxuscégként működik.

A globális gazdasági lassulás, a kínai kereslet gyengülése és a kereskedelmi protekcionizmus erősödése újraírhatja a luxus definícióját. A kérdés az: képes-e az iparág megőrizni európai kézműves karakterét, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a gyártás áthelyezésére és a profit maximalizálására? A válasz nemcsak az iparág, hanem a fogyasztók ízlésének és értékrendjének változásától is függ.