Lóhúsbotrány: visszakapta egészségügyi engedélyei egy részét a francia cég
Visszakapta egészségügyi engedélyeinek egy részét az európai lóhúsbotrányban a francia kormány által megvádolt Spanghero francia beszállító cég – jelentette be hétfőn Stéphane Le Fol francia mezőgazdasági miniszter.
A Spanghero folytathatja a darált húsfélék és a felvágottak termelését, valamint a készételeket gyártó részlege is újraindulhat. A fagyasztott nyershús-raktározási tevékenységét azonban nem folytathatja a cég.
A délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban mintegy háromszáz ember került kényszerszabadságra azt követően, hogy a francia kormány azzal vádolta meg múlt csütörtökön a Spangherót: tudta, hogy lóhúst adott el marhahúsként a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat francia alvállalkozójának.
Az egészségügyi vizsgálatról készített teljes és végleges jelentés a miniszter szerint péntekre készül el. „A raktáron lévő hús nyolcvan százalékát ellenőriztük, a vizsgálat a még megmaradt húsz százalék esetében folyik” – hangsúlyozta Le Fol. Elmondta, hogy „elegendő részlet” áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jelenlegi stádiumban visszaadhatók a cég engedélyei. „El tudják képzelni, hogy engedélyezném az újraindítást, ha a legkisebb kétség is felmerülne?” – tette fel az újságíróknak a kérdést a miniszter.
Le Fol – aki emlékeztetett arra, hogy az engedélyeket nem bevonták, hanem egy hétre felfüggesztették – és Benoit Hamon fogyasztóvédelmi miniszter hétfőn este fogadja a Spanghero üzemi tanácsának képviselőit. A miniszter megerősítette: a kormány álláspontja szerint a cégnél „gazdasági csalás” történt” azzal, hogy a Romániából importált lóhúson marhahúsra cserélték a címkét.
A cég vezetése továbbra is kitart az ártatlansága mellett.
A Findus svéd vállalatnak Nagy-Britanniában botrányt okozó, lóhússal kevert mélyhűtött marhahús-készítményeit a német-luxemburgi határ közelében található Metzben tevékenykedő Comigel nevű alvállalkozás állította elő. A vállalkozásnak a délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban bejelentett Spanghero szállította a Romániából rendelt húst. A Comigel a Finduson kívül más vállalatoknak is készített olyan „marhahús-készítményeket”, amelyekbe úgy került lóhús, hogy ez nem volt feltüntetve a termékeken.
A francia kormány csütörtökön azt közölte: a vizsgálat rávilágított, hogy a Spanghero tudta, hogy lóhúst marhahúsként adott tovább. A romániai vágóhidat, ahol a Spanghero a lóhúst vette és a vámügyi papírok szerint lóhúsként szállította Franciaországba, viszont nem terheli semmilyen felelősség az ügyben, miután az előírásoknak megfelelően járt el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >