Lóhúsbotrány – A Nébih vizsgálódik az Angliában talált magyar eredetű lóhús ügyében
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatot folytat a Nagy-Britanniában talált magyar eredetű lóhússzállítmány ügyében – közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára az újságírókkal hétfőn, Budapesten.
Az államtitkár elmondta: Magyarországra a jelzés – azaz, hogy az Egyesült Királyságban magyar eredetű lóhúst találtak – az unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett. A jelzés szerint egykilós csomagolású kockázott marhahúsként feltüntetett termékről van szó, amely azonban száz százalékban lóhús.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nébih eddigi vizsgálata kiderítette, hogy a termék – HU 808-as jelzés birtokosától – kemenesmagasi Fehérpecsenye Kft-től származik. Ez az áru továbbkerült egy dunakeszi hűtőházba, ahonnan a Hús Depó Kereskedelmi Kft. kapta meg, majd Nagy-Britanniában a Hungarian Food Ltd. forgalmazta tovább.
Az áru csomagolási dátuma 2012. 03. 23., Magyarországról az árut a papírok szerint 2012. 04. 24-én adták el, a minőség-megőrzési idő pedig 2013. 03. 23-án járt le. A Nébih tudomása szerint összesen mintegy 100 kilogrammnyi áruról van szó, amelyből 40 kilogrammot értékesítettek.
Az MTI múlt pénteken adott hírt arról – a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) közlése alapján -, hogy Magyarországról importált, marhahúsként megjelölt lóhúst találtak Angliában.
Az FSA bejelentése szerint száz kilogrammnyi hússzállítmányról van szó, amelyből Liverpoolban és a közeli Prestonban 40 kilogrammnyit már értékesítettek is. Az FSA közölte azt is, hogy a fennmaradó mennyiséget kivonta a forgalomból, az esetről pedig értesítette az Európai Bizottságot és a magyar hatóságokat.
Mokran Ildikó, a húst Magyarországról vásárló, prestoni központú nagykereskedő cég, a Hungarian Food Ltd. illetékes igazgatója péntek este az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy nekik is marhahúsként adták el a szállítmányt, ők sem tudtak arról, hogy a húskészítménnyel probléma lehet. Azt mondta, hogy a brit hatósági közléssel ellentétben nem 40 kilogramm került forgalomba a teljes szállítmányból, hanem csak az a 20 kilogrammnyi rész, amelyet a liverpooli bolt vett meg tőlük. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >