LMP: élelmiszerár-robbanást okozhat az aszály
Az elmúlt két aszályos év következtében drágulni fognak az élelmiszerek, akár élelmiszerár-robbanás is bekövetkezhet – jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján az LMP választmányi szóvivője.
Heltai László véleménye szerint a helyzet hosszú távú megoldása érdekében felelős módon kell gazdálkodni a környezeti erőforrásokkal, vagyis a talajjal, a vízzel és az energiával. Hozzátette: ennek érdekében tavasszal össze kell gyűjteni a természetes vizeket, hogy azokkal a legelőket és a termőterületeket lehessen öntözni. Egyúttal azt is kijelentette, hogy a monokultúrás nagygazdaságok helyett több lábon álló tájgazdaságokat kell kialakítani, ahol a környezet adottságaihoz igazodó, szárazságtűrő növényeket termesztenek.
Megjegyezte, az aszály rövid távon is problémákat vet fel, mert egyfelől nagy számban mehetnek tönkre a termelők, másfelől pedig az élelmiszerárak megugrása növelheti a legszegényebbek kiadásait.
Heltai László, aki hangsúlyozta, hogy a helyzet állami beavatkozást igényel, a lehetséges intézkedések közé sorolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, az ártámogatást, illetve a stratégiai készletek felhalmozását és újraelosztását.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >