LMP: az ellenzéki szövetség programjában kiemelten szerepel a vidéki infrastruktúra fejlesztése
Az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség kormányprogramjában kiemelt hangsúllyal szerepel a vidéki infrastruktúra, azon belül az alsóbbrendű úthálózatok fejlesztése – mondta az LMP frakcióvezetője a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.
Keresztes L. Lóránt közölte, sok esetben rossz a településeken belüli utak minősége, több helyen burkolt út sem áll a kistelepüléseken élők rendelkezésére, ezen felül egyre több probléma van a vízminőséggel és az egészséges ivóvíz biztosításával is.
Az ellenzéki politikus szerint a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a vidéki mellékutak közül 17 ezer kilométernyi útszakasz szorul azonnali felújításra.
A kormány azonban nem javít a helyzeten – mondta Keresztes L. Lóránt, aki egyúttal jelezte, a vadászati világkiállításra is több pénzt költöttek el, mint egy év alatt a magyar falu programon belül a vidéki mellékutak felújítására.
Kitért arra is, hogy az ivóvízhálózat és szennyvízcsatornázás fejlesztéséhez középtávon 3000 milliárd forint hiányzik. Ezt hiába jelzi évről – évre a szakma a kormánynak, mégsem tervezik be ezt az összeget a központi költségvetésbe.
Mindezek miatt ez is fontos tétje az április 3-ai választásoknak, hogy sikerül-e elindítani ezeket a folyamatokat és sikerül-e orvosolni ezeket a problémákat – mondta Keresztes L. Lóránt.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, a DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd színeiben Pest megye 9-es választókerületében induló képviselőjelölt elmondta, választókörzetében problémát jelent, hogy nem csak az egyes települések között vannak járhatatlan utak, de Tura városában is több út nincs leaszfaltozva. Nehezíti az itt élők helyzetét, hogy kevés a munkahely ezért sokan ingázni kényszerülnek.
Hozzátette, ez a térség korábban a főváros élelmiszer ellátást biztosította, mivel sokan gazdálkodtak és vitték megtermelt zöldségeiket, gyümölcseiket Budapestre. Azonban itt is végbe ment a birtok koncentráció: keveseknek egyre több földje van, míg sokan felhagytak a gazdálkodással.
Bízik benne, hogy április 3-a után Magyarországnak más kormánya lesz; a Márki-Zay Péter vezette kormány az emberek és a fenntartható fejlődés érdekében használja majd fel az uniós forrásokat – mondta az LMP társelnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Az aktív turizmust segítő beruházások indulnak Csongrád-Csanád vármegyében
A kerékpáros- és lovasturizmust segítő beruházások indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád…
Tovább olvasom >Néhány napig még benyújthatók az egységes kérelmek
A gazdálkodók június 10-ig nyújthatják be egységes kérelmeiket minden közvetlen…
Tovább olvasom >Nagy István: 2027-ig több mint 3 ezer milliárd forint jut infrastrukturális beruházásokra a vidékfejlesztésben
A 2027-ig tartó uniós ciklusban több mint 3 ezer milliárd…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >