Licitre bocsájtja balatoni üdülőit az MNV
Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot – közölte az állami vagyonkezelő hétfőn az MTI-vel.
Közleményükben ismertetik: az MNV több ütemben kínálja eladásra a korábban üdültetési funkciójú ingatlanokat. Az első ütemben hét önálló ingatlanra és egy ingatlancsomagra (Turizmus 1.) lehet licitálni, melyek november 19-től lesznek elérhetőek az Elektronikus Aukciós Rendszer (EAR) felületén (e-arveres.mnv.hu). Az értékesítés szabályait és az ingatlanok részletes adatait az árverési hirdetmény tartalmazza.
A kikiáltási árak széles spektrumon mozognak, ezért magánszemélyek is találhatnak elérhető áron üdülőt, ilyen például a 14,5 millió forintos balatonfüredi, vagy a vízparthoz közel fekvő, 35,1 millió forintos balatonszemesi ingatlan. A 100-200 millió forint közötti kikiáltási árról induló üdülők, üdülőkomplexumok a befektetők érdeklődésére tarthatnak számot, az 1,74 milliárd forint kikiáltási áron meghirdetett Turizmus 1. elnevezésű csomag elemei pedig az idegenforgalmi portfólióbefektetők számára kínálnak lehetőséget – írják.
A vagyonkezelő az idén júniustól az eddig megszokott egyedi ingatlanértékesítés mellett – a piaci befektetői profilok sajátos ingatlanszükségletéhez igazodva – több, nagy értékű ingatlanokból álló, csomagszerű értékesítést indított, hogy olyan ingatlanok is gazdára találjanak, amelyek a korábbi értékesítési kísérlet során önállóan nem keltek el. Az értékesítendő vagyonelemek nem látnak el közfeladatot, ezért állami tulajdonban tartásuk – az MNV portfóliótisztítási stratégiájával összhangban – sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szárnyal a nyaralópiac: 37 százalékos drágulás fél év alatt
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is jelentős lendületet vett 2025…
Tovább olvasom >Szinte felforrt a Balaton vize
Az Időkép legfrissebb mérései szerint a Balaton több pontján is…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát!
Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát – figyelmeztetett a Balaton-átúszás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Viheted magaddal a bárpultod – A nap képe
Bartender táska mobil mixereknek párnázott rekeszekkel az italok palackjai és…
Tovább olvasom >Szárnyal a nyaralópiac: 37 százalékos drágulás fél év alatt
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is jelentős lendületet vett 2025…
Tovább olvasom >Olaszország idén is tarol a turisták körében – drágább, de megéri
Bár az árak emelkedtek, Olaszország továbbra is az egyik legnépszerűbb…
Tovább olvasom >