Liba helyett kacsa

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 04. 00:00

Az elmúlt években valósággal szárnyalt a kacsaágazat, igaz részben a libatermelők piacát hódította el – derült ki a Kacsa Napja alkalmából szervezett pénteki szakmai konferencián Szentesen.

Az ágazat termelése évről évre két számjegyű növekedést produkál. Tavaly 20 százalékkal több kacsát vágtak Magyarországon, mint egy évvel korábban. A Baromfi Termék Tanács felmérései szerint a kacsafogyasztás növekedése részben összefügg a libásokat ért támadásokkal és a libahúsfogyasztás visszaesésével.
A nagyobb termelésben és értékesítés sem magyarázható tisztán a libahús és libamáj fogyasztásának csökkenésével. Arról is szó van, hogy az utóbbi időben a kacsahús és a kacsamáj divatba jött, mondta el Dr. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára.
A tavalyi évben Magyarországon 18,3 millió kacsát vágtak az üzemek, ebből 16,7 millió volt a pecsenyekacsa és 1,6 millió a hízott, májáért tartott állat. A megtermelt több mint 42 ezer tonna kacsahúsból tavaly 21 ezer tonnát exportált az ország ez 21 százalékos növekedés az egy évvel, korábbi valamivel több, mint 17 ezer tonnához képest.
Az ágazat a kacsahús iránti növekvő kereslet ellenére is számos problémával küzd. Az idei év kedvezőtlen időjárása és a spekuláció hatására jelentősen megugrottak a takarmányköltségek. Magyar József, a Magyar Kacsaszövetség elnöke szerint félő, hogy a költségnövekedést a termelők nem tudják érvényesíteni a felvásárlási árakban, hiszen a csökkenő kereslet a késztermékek fogyasztói árát gyakorlatilag befagyasztotta – írja a Világgazdaság Online.







Kapcsolódó cikkeink