Lezárult az ePincekönyv kialakítására indított projekt
Lezárult az ePincekönyv kialakítására, az Agrárminisztérium (AM) megrendelésére indított projekt – mondta az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

(Fotó: AM/Fekete István)
Tarpataki Tamás közölte: a Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. és az AM közreműködésével valósult meg a 2019 májusában indult projekt, amelyben a konzorciumvezetői feladatokat a minisztérium látta el. Kiemelt partnerük volt még a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A projekt arra szolgált, hogy a megújított borjogi szabályok mellé társuljon egy olyan, a 21. századi elvárásoknak megfelelő elektronikus ügyintézési rendszer, amely hozzájárul a borágazat versenyképességének a fejlesztéséhez – mondta a helyettes államtitkár. Kiemelte: az új borjogi szabályok és az ePincekönyv együttesen teremtik meg annak a lehetőségét, hogy az ágazatban dolgozó több tízezer ember számára sokkal egyszerűbb legyen az ügyintézés. Fontos a bürokrácia csökkentése a borágazatban, ahol a mezőgazdasági, az élelmiszerelőállítási és a jövedéki szabályoknak is meg kell felelni – tette hozzá.
Tarpataki Tamás úgy fogalmazott: az AM digitalizációs kihívásokra adott válasza az ePincekönyv, amely egyablakos ügyintézést biztosít
Az online felületen 12 hatósági ügyben lehet intézkedni, akár otthon, akár a borász irodájában, akár az illetékes hegybíró közreműködésével. A helyettes államtitkár azt kérte a termelőktől, borászoktól és hegybíróktól, hogy „ne féljenek ennek az új rendszernek a használatától”. A kezdeti nehézségeket követően – hiszen meg kell ismerni a felületet, el kell sajátítani a használatát – az ügyintézési folyamat biztosan sokkal gördülékenyebb, illetve hatékonyabb lesz és több idő marad a „szakmára” – fogalmazott Tarpataki Tamás.
Szőlészek és borászok tízezreinek segít a digitalizáció
A helyszínen kiadott tájékoztató szerint a szőlő- és borágazatban Magyarországon több tízezer gazdálkodó végez értékteremtő gazdasági tevékenységet mintegy 60 ezer hektár szőlőültetvényen és csaknem hatezer borászati üzemben. Az AM által vezetett konzorcium az elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszer kialakításával kívánt hatékony megoldást nyújtani a szőlő- és bortermelési ágazat adminisztrációs terheinek csökkentésére. A cél megvalósítása érdekében 1,202 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programban (KÖFOP). Az elektronikus ügyintézés csak a nem kisüzemi bortermelők, valamint a (3 év átlagában) 10 hektárnál nagyobb ültetvényt használók számára lesz kötelező, és csak több hónappal a rendszer indítását követően. A kisebb termelők részére így továbbra is megmarad a személyes ügyintézés lehetősége a hegybírónál.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pekó László: „A Coop nemcsak hálózat, hanem életforma – immár 30 éve”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: újabb segítség a tejágazatnak, az oktatási intézmények tanév közben is becsatlakozhatnak az iskolatej programba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
399 forintos kenyérlángos, 450 forintos forralt bor: saját belvárosi karácsonyi vásárt nyit az ALDI
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH Elemzési Centrum: szárnyal a magyar turizmus – a szállodapiacon további növekedés várható
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Összefogni igazán megéri: 2000 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyát teszi szebbé a Lidl és vásárlói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
