Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó cégek integrációja
Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó agrár- és élelmiszeripari cégek integrációja, a vállalatcsoport létrejöttétől sokkal szorosabb együttműködést, a szinergiák kihasználását, a hatékonyság javulását várják – közölte Csák Gyula vezérigazgatója Hódmezővásárhelyen.
A szakember a cégcsoport bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, tavaly októberben született döntés arról, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó agrár- és élelmiszer-ipari társaságok szorosabb együttműködésre lépnek.
A csoporthoz 12 vállalat – a közvetett érdekeltségeket is beleértve megközelítőleg negyven gazdasági társaság – tartozik, az éves árbevétel 22 milliárd forint, 2200 állandó és idénymunkást foglalkoztatnak – tudatta a vezérigazgató.
A szakember a közös informatikai rendszer kialakítása mellett az egységes kereskedelempolitika kidolgozásában és a cégcsoporton belül termékláncok létrehozásában lát komoly fejlődési lehetőséget.
Csák Gyula úgy fogalmazott, a korszakváltás határán áll a magyar mezőgazdaság, az első lépéseket pedig a Talentis Agróhoz hasonló méretű vállalkozásoknak kell megtenniük. Három-négy év alatt a precíziós gazdálkodásnak a mindennapok részévé kell válnia a hatékonyságnövelés és a termelésbiztonság javítása érdekében – mondta.
A szakember fontos feladatnak nevezte a szakmai utánpótlás kinevelését, ennek érdekében a cégcsoport még az idei évben önálló programot indít, ezt a vezérigazgató a cég legfontosabb befektetéseként említette.
A csoportot bemutatva a vezérigazgató elmondta, a vállalkozásnak Tokaj, a Balaton, Etyek és Somló térségében vannak szőlői. A termést a Chateau Dereszla Pincészet és a Canter Borház dolgozza föl.
Jelentős nagyságú a csoport három állattenyésztési divíziója. A tejelő szarvasmarha-ágazat az egyik legnagyobb Magyarországon: a hét szarvasmarhatelepen együttesen 6 ezer tehenet és ugyanennyi nőivarú szaporulatot nevelnek. A három fehérsertés- és egy mangalicatelep 53 ezer állat befogadására alkalmas. A vállalkozás székesfehérvári és békéscsabai telephelyén 240 ezres tojótyúk-állomány található, évente 60 millió tojást állítanak elő – közölte.
A vállalatcsoport csaknem 38 ezer hektáron gazdálkodik. A 30 ezer hektár szántóföld java részében bérelt terület. A termelés kétharmada az állattenyésztés takarmányigényét fedezi – tudatta a vezérigazgató. Hozzátette: fontos a több évtizedes hagyományokkal rendelkező vetőmagtermesztés is.
A Talentis Agro Zrt. több mint 42 ezer hektáron végez vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet, a nyúlvadászattól a trófeás vadakig – mondta Csák Gyula.
A csoporthoz tartozik a közelmúltban korszerűsített Aranka Malom Bicskén, amely célja a kiskereskedelem mellett a jövőben a jelentős ipari felhasználók igényeinek kielégítése is – közölte a szakember. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Az Anna-bálon ünnepel az idén harminc éves Édes Anna
Együtt ünnepli az Anna-bálok két évszázados múltját és az Édes…
Tovább olvasom >Jelentős gyógyszeripari beruházás Magyarországon – az Egis állami támogatással fejleszt Körmenden
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. újabb, több mint 14 milliárd forint…
Tovább olvasom >