Lezárult a Foxpost-felvásárlás, nemzetközi tulajdonossal folytatja a sikeres magyar startup
A versenyhivatali engedély megszerzését és egyéb feltételek teljesülését követően sikeresen lezárult a Foxpost felvásárlása, így nemzetközi tulajdonossal folytatja tovább sikersztoriját az ismert hazai startup. A magyar csomagautomata piac meghatározó szereplőjét a Wallis Csoport és a Trueway (korábbi nevén Finext) értékesítette a Csehországban és Szlovákiában piacvezető Packeta Csoportot is tulajdonló nemzetközi befektetői konzorciumnak.
Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált az egyik legismertebb hazai startup, a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint az alapítók döntöttek az értékesítéséről. A folyamat során az eladók tranzakciós tanácsadója a Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda volt.
A 2014-ben 62 automatával indult Foxpost egy igazi magyar startup-sikersztori, amelyet a hazai magánbefektetői piac két meghatározó szereplője segített tőkével és menedzsment tapasztalatokkal. A Wallis Csoport és a Trueway támogatásával a vállalat így az elmúlt években a hazai csomagautomata-piac meghatározó szereplőjévé vált. Ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer kereskedelmi partnere van, és 2023-ban közel 10 millió csomagot kézbesített. A mostani tulajdonosváltás támogatja a Foxpost növekedési tervét, melynek célja, hogy a felhasználók egyre nagyobb számban vegyék igénybe folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat.
Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója a tranzakció zárása kapcsán elmondta, hogy a Wallis és a Trueway elkötelezett szerepvállalását követően az új, nemzetközi tulajdonosi háttér tovább támogatja növekedési terveiket, melyek célja, hogy a korábbinál is dinamikusabban bővüljön a szolgáltatásaikat igénybe vevő felhasználók köre.
Kapcsolódó cikkeink
Innováció, fenntarthatóság és magyar identitás a logisztikai piacon
A FOXPOST 2014-ben indult útjára magyar start-up vállalkozásként azzal a…
Tovább olvasom >Verseny az idővel
A hatékony árukiszállítási stratégiák kidolgozása nemcsak a költségek optimalizálása miatt…
Tovább olvasom >Új utakon: a dm vasútra költözteti át logisztikai folyamatai egy részét
A dm folytatja a logisztikai hálózatának dekarbonizációját, így az idei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >