Lezárul a DB Schenker magyarországi integrációja
A végéhez közeledik a Schenker Kft.-nél zajló integrációs folyamat, amelynek lezárásaként a szolgáltatási minőség további emelése és az intermodális szolgáltatási lehetőségek mind teljesebb kihasználása érdekében ez év őszétől közös telephelyre költözteti eddig földrajzilag különálló osztályait.
A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn tulajdonosi körébe tartozó, szállítmányozási és logisztikai divízióját lefedő DB Schenker 2010-ben a konszerncsoporthoz tartozó Schenker Kft. mellé a korábbi Masped közös érdekeltségek integrációjáról döntött.
„A folyamat azt eredményezte, hogy a DB Schenker magyarországi fellépése lényegesen egyszerűbb struktúrában történik, és egyszerre eleget is tesz annak a vállalati követelménynek, hogy valamennyi szolgáltatást egyazon szervezetben kínálhassunk” – mondta el Vásárhelyi Árpád, a Schenker Kft. vasúti és közúti szállítmányozásért felelős ügyvezető igazgatója.
Az integráció megindításakor Magyarországon a további növekedés alapjának megteremtése is deklarált cél volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a fúziót követően a munkavállalói létszám nagyjából 30 százalékkal, 400 fő közelébe emelkedett.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének állásfoglalása a kereskedelmi rendeltetésű ingatlanokra vonatkozó rendeletmódosítás kapcsán
Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” Kormányrendelet módosításának tervezete, amely…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >