Valamiért megtetszett a Vörös Oroszlán teaház amúgy is sok kreatív ötlettel előálló tulajdonosának, Kundra Istvánnak az oxigénterápia, mint gyógyítási módszer, és úgy gondolta, a nyugodt teázás adta testi-lelki felfrissülést még lehet, sőt kell is fokozni. Ötletéhez vállalkozót keresett, akivel közös munkával megalkották az úgynevezett Oxigén Bárt. A most már hálózatnak is nevezhető Vörös Oroszlán Jókai téri üzletében bárki kipróbálhatja a terápia nyújtotta előnyöket, amik közül az olyanokat, mint a tanulás megkönnyítése, a szellemi teljesítőképesség megnövelése, a nagyobb munkabírás kávé és energiaitalok nélkül, „hite” szerint fogadhatja a vendég, de a hatást fáradtságának, esetleges fejfájásának – az ígéretek szerinti – elmúlásával kapcsolatban azonnal ellenőrizheti is. A szolgáltatás a bevezetés időszakában van (egyelőre naponta átlagosan 10 vendég veszi igénybe az O2 bárt), de feltehetően nem az ára miatt, hanem mert a „kezelés” 20 perc nyugalmat kíván, amire ma a legkevesebb idő jut. Az oxigénpipát a 20 perc időtartamra egyébként 1500 forintért lehet igénybe venni, sajátos módon – nem tévedés! – ugyanennyibe kerül a kezelés egy kávéval és süteménnyel is, ugyanez teával és süteménnyel 1800 forint.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Konyhai robotokmár-már az ételpornó kategóriájában – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >