Létrejön a Digitális Agrárakadémia
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) vezetésével a győri Széchenyi István Egyetem (SZE), az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös konzorciumot hozott létre a Digitális Agrárakadémia (DAA) fejlesztésének irányítása érdekében – tájékoztatta a DJP az MTI-vel.
Közleményük szerint a Digitális Agrárakadémia létrehozását a Digitális Jólét Program 2.0-ról szóló kormányhatározat rendelte el azzal a céllal, hogy a digitális technológia megismerésének, kipróbálásának és a szükséges alapismeretek megszerzésének lehetőségét a mezőgazdasági termelők és az agrárgazdaság más szereplői számára is biztosítsa.
2019-ben az akadémia pilotfázisában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével elkészültek a tananyagok első változatai, melyek felülvizsgálata a DAA második fázisában elindult.
A DAA második fázisában a tananyagok felülvizsgálata, frissítése, új tananyagok előkészítése, a digitális jó megoldások tudásbázisának összeállítása, a digitális bemutató gazdaságok kiválasztása, valamint a tananyagok határon túli terjesztéséhez szükséges kiegészítések elkészítése fog megtörténni. Elindul emellett a DAA portálja, ahol hozzáférhetővé válnak a tananyagok, a tudásbázis, a bemutató gazdaságok adatbázisa, valamint a projekt hírei és eseményei.
A kormány a Digitális Agrárakadémia működtetésére 2027-ig biztosított forrást az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ Nkft.) számára – olvasható a DJP közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az új lengyel államfő nemzetközi koalíciót hozna létre a Mercosur-megállapodás ellen
Nemzetközi koalíciót hozna létre Karol Nawrocki Lengyelország frissen beiktatott elnöke…
Tovább olvasom >NAK: a fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >AM: befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok
A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon, a rendelkezésre álló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >