Letették a Budapesten épülő Etele-pláza alapkövét
Letették a Budapesten épülő 300 millió euró (közel 100 milliárd forint) beruházási értékű Etele Plaza alapkövét – közölte az ingatlanfejlesztő a Futureal-csoport az MTI-vel.
MTI fotó: Szigetváry Zsolt
A közlemény idézte Tatárt Tibort, a Futureal vezérigazgatóját, aki az eseményen elmondta, a tárgyalások jól haladnak az Etele Plaza leendő bérlőivel, már a teljes bérbe adható terület 60 százalékára aláírt vagy folyamatban lévő szerződésük van.
Az 55 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező Etele Plaza az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában – Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál – épül meg. A helyszín forgalmát jelzi, hogy a csomópontot már most is mintegy 165 ezren veszik igénybe naponta.
Felidézték, hogy a Futureal-csoport idén nyáron európai viszonylatban is egyedülálló, 150 millió euró (közel 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött 10 éves futamidőre az UniCredit és az Erste Csoport közös konzorciumával az Etele Plaza megvalósításához.
A Paulinyi – Reith & Partners által tervezett pláza 180 üzletet sorakoztat fel, többek között divatüzletek mellett élelmiszer-áruházat, éttermeket, kávézókat, multiplex mozit, fitnesztermet, valamint közel 1300 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére.
A várakozások szerint a fővárosból naponta közel 40 ezer vásárló látogat majd ki a plázába, amelynek elsődleges vonzáskörzete Dél-Buda, ahol megközelítőleg 235 ezren élnek és a környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag gyenge kiskereskedelmi ellátottság mellett.
A közlemény idézte Futó Gábort, a Futureal-csoport alapítóját, aki az alapkőletételi ünnepségen elmondta, a Futureal-csoport jelenleg több mint 30 projekten dolgozik párhuzamosan, mintegy 700 ezer bruttó négyzetméteren, összesen egymilliárd euró értékben valósít meg ingatlanfejlesztéseket világszerte.
A bevásárlóközpont közvetlen közelében épül a Futureal-csoport ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. A több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, valamint tágas zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának.
A Futureal-csoport a közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 20 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. A Futureal-csoport portfóliójába indulása óta több mint 90 ingatlanfejlesztési projekt tartozik, közel 3 milliárd euró értékben és 2 millió négyzetméteren. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Állami gigaberuházások a Balatonnál – 2035-ig tartó keretprogram indult
A kormány nyilvánosságra hozta új, 2035-ig szóló állami építési beruházási…
Tovább olvasom >Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >