Leszálltunk!
Ahogy szokták mondani: gép még nem maradt fent… – hát, a Trade Airlines repülői is leszálltak. Mindenféle géppel utaztunk számtalan desztináció irányába, de a lényeg inkább, hogy együtt voltunk. Együtt, nagyjából 1100 utassal, kapitánnyal, a légitársaság támogatóival. Mindenkinek volt lehetősége az elmúlt év történéseit és a jelenlegi nehézségeket kiventilálni magából a színpadon, bár néha úgy éreztük, hogy a kommunikáció egyirányú csak…, de akkor is voltak megerősítések, közös gondolkodás, nézőpontok, jövőbe vetett kérdések. Persze voltak örömteli, fantasztikus pillanatok, mindennapra jutottak megérdemelt díjak és megannyi gratuláció, sok mosoly, vidámság is. És idén először, nem csak 5 napig tartó konferencia, hanem hétvégi fakultatív program, ami a szakmai öt naphoz hasonlóan megelégedettséggel zárult, és mi ettől vagyunk boldogok most, pár nappal a konferencia után.
Sosem gondoltam, hogy egyszer egy légitársaság lesz az a szimbólum, amely segít leírni az FMCG-piac aktuális helyzetét. Amikor év elején meghirdettük a Vakrepülés? címet, ismerve a körülményeket és kapcsolatban állva folyamatosan több száz FMCG-döntéshozóval, sajnos, tudtuk, hogy betaláltunk ezzel a kifejezéssel – bár változott volna év közben a helyzet, de a mindennapokban éreztük, hogy még inkább így van.
Mit lehet tenni? Jó gépekkel, biztos személyzettel, az ismert és jól kezelhető műszerekkel repülni, irányt és magasságot váltani, ha kell, és persze „nem összevissza rettegni, hanem strukturáltan félni” – ahogy ezt az egyik előadónk mondta a konferencián. Az nyíltan ki lett mondva és fel lett vállalva, hogy változás állt be ismét a beszállítói és kereskedői kapcsolatban: sok minden befolyásolta ezt az elmúlt időben, de az összehangolódás széthullni látszik (ahogy az egyik előadónk mondta: „a válság biztos jele, hogy újra egymás zsebében turkálunk”), miközben a kormányzati támogatás, megértés egyre jobban hiányzik a rendszerből. Cserébe van sok erősen megkérdőjelezhető döntés, egyáltalán nem szükséges beavatkozás, ami tovább mélyít a mindennapok problémáin. És tekintve, hogy még csak szeptember vége van, várható további adóváltozás is, újbóli szabályozásmódosítás. Szóval, nem úgy néz ki, hogy a Trade Airlines kapitányai hátradőlhetnek, és a robotpilótát bekapcsolva békésen szunyókálhatnak a következő hónapokban indított járatokon…
Nos, ez volt a 19. Business Days mini-összefoglalója, a hosszabb verziókkal érkezik majd a novemberi és decemberi–januári lapszámunk, hogy bőven legyen mit olvasni, ötleteket és erőt meríteni, és nagyon sok adat, amelyekkel sikerül talán irányba állni.
Jövőre már a 20. konferenciára várjuk majd a vendégeket, és mivel a Trade magazin is 20 éves lesz, azt reméljük így, egy évvel előtte, hogy lesz mire összeütni a poharakat, bármilyen is lesz majd a Trade Airlines számára a légtér és az időjárási viszonyok akkor. Mert arra mindenképp fogunk koccintani, hogy együtt vagyunk jó sokan, és hogy újra és újra felszállunk.
Üdvözlettel:
Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő
Kapcsolódó cikkeink
Kolbászok, szalámik, taktikák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új struktúrával folytatja a növekedést a Veganz Group
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >75 millió euróból kezd globális terjeszkedésbe az Eataly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Értéknövelő újrahasznosítással készült élelmiszereknek indít új kategóriát a Kifli.hu anyavállalata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Egy ilyen izgalmas időszakra nem lehet nemet mondani!”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >