Lesz elég dinnye a piacokon
A sárgadinnyével már elindult a hazai dinnyeszezon, két hét múlva pedig már görögdinnye is lesz a boltokban. A hazai dinnyepiac szereplői tervezik, hogy online kapcsolatot tartanak fenn a megrendelt tételek betakarítása, csomagolása és gyors szállítása érdekében.
Lesz elegendő magyar dinnye a piacon, a hónap végén már hazai görögdinnyét vásárolhatunk a boltokban. A hazai dinnyeszezon a sárgadinnyével indult már több mint egy hete – hangzott el a Kossuth Rádió Krónikájában.
A sárgadinnyével indult a hazai dinnyeszezon, a termelők optimisták. Kedvező időjárás mellett a görögdinnye is a szokásosnál hamarabb kerülhet a boltokba, várhatóan két-két és fél hét múlva. Június végére pedig már nagyobb mennyiségben – mondta Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke, aki szerint „ütemesen fog bejönni a dinnye”, mert van ahol másképp ültetettek, más technológiával.
Megkezdődött a dinnyeszezon
A dinnyetermelők jelezték az üzleteknek a szezon kezdetét, hogy időben fel tudjanak készülni a magyar szántóföldi gyümölcs fogadására.
Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója azt mondta: felkészültünk arra, hogy onnantól kezdve, amikor hazai forrásból el tudjuk látni a piacot, teljes egészében átálljunk a magyar dinnye forgalmazására.
A hazai dinnyepiac szereplői azt is tervezik, hogy online kapcsolatot tartanak fenn a megrendelt tételek betakarítása, csomagolása és gyors szállítása érdekében. (hirado.hu, Kossuth Rádió – Krónika)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >