Lengyelországban újra megnyitnak a bevásárlóközpontok
Lengyelországban május 4-től tovább enyhítenek a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, az egészségügyi szabályok következetes betartása mellett újból üzemelhetnek majd a szállodák, megnyílnak a nagy bevásárló központok – közölte szerdai sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.
Szintén május 4-től létszámkorlátozásokkal megnyílnak egyes kulturális intézmények – múzeumok, szépművészeti galériák és könyvtárak. Elérhetővé teszik ismét az ambuláns gyógytornakezeléseket, amelyeket korábban könnyebb panaszokra vonatkozóan felfüggesztettek.
Május 6-tól bizonyos korlátozásokkal, az üzemeltetők döntésétől függően újból működhetnek a bölcsődék, óvodák.
A bevásárlóközpontokban az ügyfelek nem tartózkodhatnak hosszabban a folyosókon, a boltokban pedig korlátozzák, hogy egyszerre hány vevő tartózkodhat benn.
Lengyelországban április 20-án kezdtek enyhíteni a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, azóta az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen – 15 négyzetméterenként egy-egy személy – tartózkodhatnak a boltokban és a templomokban, feloldották az erdő- és parklátogatási tilalmat.
Korábbi bejelentések szerint az enyhítések harmadik szakaszában – amelynek kezdetét még nem szabták meg – megnyílnak majd az éttermek, fodrászati és kozmetikai szalonok. Működhetnek az általános iskolák alsótagozatos osztályai is, itt azonban megszabják a tanteremben tartózkodó gyermekek maximális számát. A hagyományos iskolai oktatást egyelőre május 24-ig függesztették fel.
Morawiecki szerdai sajtóértekezletén aláhúzta: a járvány fejleményeire a kormány rugalmasan fog reagálni, tervek szerint kéthetente enyhítenek az intézkedéseken, de lehet, hogy szükség esetén szigorítanak is.
Rámutatott: szerda az első olyan nap, amikor az új fertőzöttek száma várhatóan kisebb lesz, mint a gyógyultnak nyilvánítottak száma, vagy ahhoz közeli szinten lesz.
Lengyelországban szerda délelőttig 12 415 Covid-19-fertőzést mutattak ki. Kedden 316 új esetet regisztráltak, míg hétfőn 285, vasárnap pedig 344 volt a napi növekmény. Eddig összesen 606 beteg hunyt el, 3025-en felgyógyultak.
Kapcsolódó cikkeink
A romániai városok meghódítására tör a lengyel Żabka
A Żabka romániai leányvállalata, a Froo az év végéig kétszáz…
Tovább olvasom >Új kampánnyal népszerűsíti a Żabka instore szolgáltatásait
A lengyel Żabka kiskereskedelmi vállalat új kampányt indított Załatw to…
Tovább olvasom >Az Arla Foods a Mondelezzel közösen Milka csokis tejet dob piacra
A Milka csokoládés tej a jövő hónapban kerül bevezetésre Németországban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >