Lengyelország kerítést emelne az afrikai sertéspestis miatt
A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését – közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
Vytenis Andriukaitis, az EU egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztosa hétfőn Varsóban az ASP terjedéséről tárgyal az EU-tagállamok, Fehéroroszország, Oroszoroszág és Ukrajna képviselőivel.
A kerítést a lengyel-ukrán, illetve lengyel-fehérorosz határszakaszon emelnék.
Jurigel megerősítette, hogy dolgoznak a törvénytervezeten. Közölte, a lengyel kormány tervei szerint a kerítést szeptemberben kezdenék építeni.
Korábbi közlések szerint a 2 méter magas kerítés mintegy 300 millió zlotyba (70 millió euróba) kerül, és ott kezdenék építeni, ahol a legsűrűbb vaddisznók migrációja.
Andriukaitis közölte: az Európai Bizottság támogatja a biológiai védelmet, a vaddisznóállomány mozgásának korlátozását, az Európai Unión kívüli országokban pedig rendkívüli programokat kezdeményeznének az ASP kezelése érdekében.
Lengyelországban a sertéspestis 2014 elején jelent meg, valószínű forrásaként a Fehéroroszországból érkező fertőzött vaddisznókat azonosították. Eddig 108 ASP-góc jelent meg a sertéseknél, mindenekelőtt a keleti vajdaságokban. Több mint 1700 esetben a vaddisznóknál azonosították. Tavaly novemberben a fertőzés a Visztula nyugati partján túl is megjelent, a lengyel földművelésügyi tárca szerint a forrás a keleti határon áthozott élelmiszerrel.
A sertéspestis Lengyelországon kívül a három balti országban, Romániában, Moldáviában és Csehországban is felbukkant. Hetven kilométer hosszú határkerítés létesítését az ASP miatt múlt héten Dánia is bejelentette.(MTI, Lucie Szymanowska)
Kapcsolódó cikkeink
Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változó húspiac: több szarvasmarha és sertés, kevesebb baromfi került feldolgozásra 2025 első fél évében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt a szarvasmarha- és sertésvágások száma 2025 első fél évében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Pogátsa Zoltán a magyar gazdaság állapotáról: Sem aranykor, sem apokalipszis
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >