Lendületben az Unilever
Az Unilever február 4-én közzétette globális éves eredményeit, valamint 2009 negyedik negyedévét összegző jelentését.2009-ben az Unilever forgalma 3,5 százalékkal nőtt, ami mennyiségben 2,3 százalékos növekedést jelent. A vállalat globálisan 0,8 százalékkal növelte a reklámozásra és promóciókra költött ráfordításait.
Az Unilevernek az árfolyamváltozások és márkaértékesítések hatásától megtisztítottt eladásai a negyedik negyedévben 1,8 százalékkal növekedtek az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor az Unilever profitja 2009 negyedik negyedévében 24 százalékkal csökkent.
„Annak ellenére, hogy a közép-európai régió országait sokkal jobban megviselte a válság, és a régió elmarad a globális eredményekhez képest, az Unilever 2009-ben is képes volt fejlődni. Magyarországon az ország gazdasági helyzetéből adódóan a fogyasztók az olcsóbb termékeket részesítették előnyben, és elmozdultak a saját márkás termékek felé. A kedvezőbb árfekvés iránti igényt azonban az Unilever márkái, így a Baba és Flóraszept termékei remekül kielégítették. Arra törekedtünk, hogy a termékportfóliót a fogyasztók igényeihez igazítsuk 2009-ben” – fogalmazott Herman Verstraeten, az Unilever Közép-Európa vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >