Lehet-e a függőséget gyógyítani?

A szenvedélybetegségeket, különös tekintettel a szerhasználatra, sokáig akaratgyengeségként, sőt erkölcsi hiányosságként értelmezték – elemez a mipszi.hu. 

A XX. század technológiai fejlődésével megjelenő képalkotó eljárások aztán egyértelművé tették, hogy a függőség – legalábbis részben – neurobiológiai zavar, és mint ilyen, morális probléma helyett sokkal inkább krónikus betegségnek tekinthető. Krónikus betegségnek, ami – hasonlóan például a cukorbetegséghez – állandó odafigyelést igényel. Ennek ellenére tartja magát az a hozzáállás is, miszerint egy drog- vagy alkoholfüggő személy pusztán kényelmetlen koloncnak minősül. Olyan gazdasági tehernek, amit egyszerűbb félresöpörni, mint a probléma valódi gyökereit orvosolni… A társadalmi stigma azoknál a szenvedélybetegségeknél a legerőteljesebb, ahol módosul a tudatállapot, esetleg a stimulációs szint, és így azonnali, vagy hosszú távon tartós „abnormális” viselkedés figyelhető meg. Vagyis egyszerűbben fogalmazva: az illető más lesz, mint amit elvárnak tőle. Az alkohol, a drog, a nyugtató-, altató- és szorongásoldó gyógyszerek jól észrevehetően torzítják az egyén kognitív teljesítőképességét, viselkedését, kapcsolatrendszerét. Ezzel szemben például a dohányzás kevésbé okoz látványos tudatmódosulást, kevésbé rontja a produktivitást, kevésbé lesz tőle az egyén társadalmilag nemkívánatos személy, persona non grata.
Minél erőteljesebb a társadalmi stigma, annál inkább várjuk el az illetőtől, hogy absztinenciát mutasson. Vagyis teljességgel hagyjon fel alkohol- és droghasználatával. Vannak azonban társadalmilag elfogadottabb, sőt egyenesen támogatott addikciók. Példaként említhető a munkaalkoholizmus vagy a kényszeres vásárlás… Számos egyéb függőséghez szintén meglehetősen ambivalensen viszonyul az adott kultúra…

Felmerül a kérdés, hogy a szerhasználat vajon tekinthető-e támogatott magatartásnak? Valóban elítéli-e a társadalom? Nos, leginkább azt mondhatjuk, hogy a kultúra támogatja a pszichoaktív szerek (elsősorban az alkohol és a gyógyszerek) fogyasztását, de elítéli a függőségek megjelenését. Vagyis meglehetősen álszent módon viszonyul a szerhasználathoz. Kulturálisan a legtámogatottabb szerünk kétségkívül az alkohol. Természetesen az országok és régiók függvényében változó, hogy milyen mértékben fogadja el az adott közösség az alkoholfogyasztást és annak mértékét. Hazánkban sajnos nagyon is mély kulturális gyökereket eresztett a túlzott mértékű italozás. Nem véletlen, hogy mind a fiatalkorúak lerészegedési gyakoriságát, mind az alkoholbetegek számát, illetve a májcirrózisos esetek arányát illetően is előkelő helyet foglalunk el a világ országai között.

Lehet-e a függőséget gyógyítani? A kérdésre a fentiek tükrében azt is válaszolhatjuk, hogy a függőségek kezelését jelentősen megnehezíti a viselkedési addikciók és a szerhasználati zavarok kialakulását elősegítő kulturális hozzáállás. Úgy várjuk el a felépülő betegektől, hogy ne essenek vissza, hogy közben nap mint nap éppen a visszaesés irányába ható társadalmi behatások érik őket..
A
teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 1. számában olvasható