Lego Csoport: nőtt a nyereség és az árbevétel
A dán Lego Csoport 2013-ban 10 százalékkal növelte üzleti eredményét és 11 százalékkal árbevételét, a csoport márciusban avatja fel épülő új nyíregyházi gyárát.
Zámbó Anna, a multinacionális vállalkozás kommunikációját ellátó Hill+Knowlton munkatársa pénteken az MTI-vel közölte, a cégcsoport tavaly 8,336 milliárd korona (1,118 milliárd euró) üzleti eredményt ért el, míg árbevétele 25,382 milliárd dán koronára (3,4 milliárd euró) nőtt.
A közlemény idézi Jorgen Vig Knudstorp elnök-vezérigazgatót, aki a gazdasági eredményekkel kapcsolatban hangsúlyozta: az árbevétel-növekedés meghaladta a játékpiac általános forgalom-emelkedését, így a Lego tovább növelte világpiaci részesedését.
A cég az utóbbi évtizedben több mint négyszeresére növelte árbevételét, ami a folyamatos fejlesztésnek, az innovációnak köszönhető – mutatott rá az elnök-vezérigazgató.
A termékek közül öt világmárka ért el kétszámjegyű növekedést a múlt évben, közte egy 2012-ben piacra dobott játék, míg egy hatodik is stabil forgalmat ér el a nemzetközi szinten.
A Lego Csoportnál a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak száma az elmúlt évben 13 százalékkal növekedett, 1355 új dolgozót vettek fel, így a létszám 11 755-re emelkedett.
Az árbevétel-növekedést a Lego egy enyhén csökkenő tendenciát mutató globális játékpiacon érte el 2013-ban. Az észak-amerikai és japán piacon az eladásai csökkentek, az európai stagnált, miközben a kínai tovább növekedett. Ezzel szemben a Lego minden világtérségben forgalomnövekedést ért el, amelynek mértéke a legtöbb helyen kétszámjegyű volt.
A vállalkozás a következő években is szeretné túlszárnyalni a globális piac általános növekedését és piaci részesedésének további emelkedésére számít.
A Lego Csoport 2013-ban termelési kapacitásának fejlesztésére 2,6 milliárd dán koronát (354 millió eurót) költött. Csehországban és Mexikóban bővítette meglévő gyárát, míg Magyarországon, Nyíregyházán új üzemet épít. Kínában szintén megkezdődött egy új gyár építése, amely 2016-tól az ázsiai piacot látja el.
A 60 milliárd forint költségből épülő nyíregyházi gyárat a tervek szerint március 25-én avatják fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >