Magazin: Legfelül a törzsvendég
A budapesti Kazinczy utcában nyílt Mika Tivadar Mulató, ahogy erről Megnyílt rovatunkban is írtunk, tele van meglepetésekkel; van miről hírt vinniük, mesélniük a vendégeknek. A férfi és női mosdó kézmosóit „összekötő” üvegablak, az egy- és kétforintosokkal borított pult, melyet trombitákból átalakított lámpák világítanak meg, és számos más kreatív ötlet mellett számunkra a legeredetibbnek a térben vertikálisan elrejtett „szeparé” tűnt. Csak egy geg – mondja az üzletvezető –, semmi racionális oka nincs; a szomszédban működő Kőleves éttermünkbe járó két törzsvendégről gyakran jutott eszünkbe a Muppet Show színházi páholyában ülő két öregembere, nekik készült ez a páholy. A szószék-magasságban épült kis teraszt (1.) mások is igénybe vehetik (persze ha le és fel tudnak mászni), de volt már, hogy bárzenészek játszottak odafent.
A páhollyal szembeni falon nincs állandó dekoráció. A működtetők óriási fémbetűkből kivágatták az abc-t, mágnessel odaerősítve azzal jelzik az aznapi zenei programot (2.) És ha már a képen van, feltétlenül említsük meg: a világítótestek a falon ugyanebből a fémből hajlított ovális idomok, melyhez üveges készítette a „cseppeket” – a szecesszió és az art deco határán, és nem utolsó sorban „baráti” áron!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >