Lean szakmai nap Debrecenben
Lean szakmai napot szervez az Amerikai Kereskedelmi és Iparkamara 2009. szeptember 3-án Debrecenben. Az eseményen a Lean vállalatvezetési filozófia (minimalizáld a veszteséget) gyakorlati megvalósításának kérdéseit járják körül.
A rendszert a II. Világháború után a Toyota dolgozta ki a gyártási folyamatok optimalizálására, s mára számos vállalatvezető döntött a módszer alkalmazása mellett.
"A veszteségek folyamatos felderítéséből és elhárításából egy vállalkozásnak sokkal nagyobb előnye származhat, mint a termelés növeléséből” – mondta Tóth Katalin, a National Instruments debreceni divíziójának sajtósa. „Ehhez szükség van a különböző gyártási folyamatoknál dolgozó munkatársak bevonására is, hisz azt ők ismerik a legjobban. Jó meglátásaik lehetnek a gyártás racionalizálásáról, véleménynyilvánításuk pedig erősíti a csapatszellemet." A Lean elveit a dolgozóknak is folyamatosan alkalmazniuk kell munkájuk során. A dolgozók eredményes bevonása nélkül, akárcsak a vezetés támogatása nélkül, a Lean menedzsment nem működik.
Mivel a Lean gyártási szisztéma a hagyományos tömeggyártásnál kevesebb munkaerőt, gyártási területet, tőkebefektetést, anyagot és időt igényel, ezért bevezetése pozitív változásokat hozhat a válsággal küzdő vállalkozások életében.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a jubileumi Környezet Védelméért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: magyar élelmiszer-előállító kapott nemzetközi díjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Marketing Diamond Awards 2026-os elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


