Laurel: az újdonságok húzzák a kereskedelmi informatikai piacot

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 12. 00:00

Változatlan, csaknem 3 milliárd forintos forgalommal zárta a tavalyi évet a székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft.

A 100%-ban magyar tulajdonú cég a kereskedelmi informatikában megjelent számos új eszköznek, valamint saját fejlesztéseinek köszönheti bevételeinek szinten maradását.
Tavaly a megrendelés-állomány érezhetően csökkent, több várt munkát elhalasztottak, amelyeket az új, innovatív technológiák piacra vitelével sikerült kompenzálni − nyilatkozta az eredményről a Laurel ügyvezetője. Bessenyei István hangsúlyozta, a vevők szívesen fogadták a versenyképességet növelő, költségeket csökkentő eljárásokat, termékeket, úgymint az intelligens mérlegeket, adatbányászati rendszereket és geomarketing megoldásokat is.
Az újdonságokon belül a cég saját fejlesztésű rendszerei is szépen teljesítettek (pl. információs terminálok, borkioszk), ezek forgalma megnégyszereződött. Mindemellett költséglefaragások, megszorítások is történtek, valamint új ERP és web-technológiás Hot-Line felügyeleti rendszerek bevezetése növelte a belső működés hatékonyságát − mondta el az igazgató.
A piac 2010-ben sem változik jelentősen, annak ellenére, hogy a kereskedelmi informatikában megjelent technológiai újdonságok – mint például az elektronikus árkijelző polccímkék, információs terminálok, önkiszolgáló pénztárgépek – komolyabb hazai terjedése várhatóan idén indul meg − jósolta a vezető.




Kapcsolódó cikkeink