Látványosan drágul az Arabica kávé
Több mint három éve nem látott produkcióval rukkolt elő a kávé, amelynek ára várhatóan még feljebb megy.
Hétfőn látványosan, több mint 6 százalékkal 173 dollárcentre drágult az arabica kávé. Az áremelkedés jelentőségét mutatja, hogy hasonló mértékű drágulásra legutóbb 2009 januárjában volt példa, ráadásul kedden rátett egy lapáttal, így 177 dollárcentnél is adtak a kávéért.
Az áremelkedés a kínálat visszaesésének köszönhető, a legnagyobb kávétermelő országokban ugyanis csökkent az export. Nincs elég kávéja az egyik legjelentősebb termelőnek számító Brazíliának sem, ahol most került célegyenesbe a szüret.
A drágulás további lendületet kaphat. Az egyik ok, ha a júliusi hidegfront is rontotta a kávéhozamot az ültetvényeken, másfelől a dollár várható gyengülése is lökést adhat az arabicának. Mindezzel párhuzamosan erős a kereslet a kávéfajta iránt, ami szintén a drágulás mellett szól.
Ha az ültetvények a jelenlegi kilátások alapján becsülhető kávéhozama nem javul, akkor az arabica kávé árfolyama heteken belül 190-200 dollárcentnél találhatja magát, ez pedig attraktív, 7-13 százalékos többletet jelenthet. (Origo-radar)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >