Látogatócsúcs a DreherFesten
Két napba belesűrített szuper fesztiválkoncert-felhozatal és csak itt elérhető sörkuriózumok, amelyekhez ráadásul a nagy érdeklődés ellenére is kényelmesen, sorállás nélkül tudott hozzájutni a közönség – ezek jellemezték a III. DreherFesztet. A hétvégi eseményen a sörkülönlegességek közül a hidegkomlózásos technikával készült erős aromájú Amerikai Komlós Dreher lett a közönség kedvence.
Mintegy 10 000 résztvevő fordult meg a DreherFeszten a hétvégén, ezzel látogatócsúcsot döntött az esemény. A most harmadszor megszervezett rendezvényhez kétségkívül az idő is kegyes volt, de a DreherFeszt a hazai fesztiválpalettán egyébként is egyedülálló kezdeményezés. Hiszen egy sörfesztivál minden erényével rendelkezik, miközben a legjobb budapesti koncerthelyekkel versenyző line-uppal áll elő minden évben, s mindezt egy különleges színtéren, a patinás kőbányai sörgyár területén valósítja meg.
Idén egyébként nagyot lépett előre a rendezvény, hiszen már 2 napon keresztül, nagyobb területen, több színpaddal és fellépővel, valamint 9 féle sörrel – melyből 5 a kereskedelmi forgalomban nem kapható különlegesség – várták a közönséget. Ráadásul a kitűzött célok között szerepelt, hogy mindezt a fesztiválozók kényelme mellett valósítsák meg: a látogatóknak ne kelljen várakozniuk, sem sorban állniuk, hanem mindvégig élvezhessék az esemény pozitívumait.
Csak hogy egy számot mondjunk a felkészültségre: a fesztiválon 140 sörcsapból folytak a különlegességek, vagyis a korábbinál háromszor több sörcsap és csapos biztosította a zökkenőmentes kiszolgálást.
„A DreherFeszt számunkra is egy egyedi vállalás, nincs előttünk kitaposott ösvény, folyamatosan a felfedezés útját járjuk. Ezért is nagy öröm, amikor teltházzal zárjuk a rendezvényt, látjuk a fejlődését. A sörfőző mestereink ilyenkor kiadhatják minden kreativitásukat, megvalósíthatják elképzeléseiket, melyre hosszú hónapokig készülnek – a fesztivál sikere az ő sikerük is” – emelte ki Szabó Enikő főszervező.
A fesztivál kedvenc söre a hidegkomlózásos techológiával készülő, erős aromájú Dreher Amerikai Komlós lett, amely csapolt és pasztörizálatlan, friss tanksör formában is elérhető volt a fesztiválon. A sörgyár egyébként olyannyira hisz az új, egyébként Columbus komlót használó fejlesztésében, hogy azt a boltokban is elérhetővé teszi a közönség számára.
Kapcsolódó cikkeink
Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >Gazsi Zoli közel két évtized után távozik az Eisbergtől
Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette…
Tovább olvasom >