Látogatócentrum nyílt Agárdon
Október 12-én nyílt meg Agárdon az Agárdi Pálinkafőzde Látogatócentruma. A régió idegenforgalmának és rendezvényturizmusának szempontjából is jelentős, 70 millió forintos beruházás célja a hungarikumok népszerűsítése, a prémium pálinkák készítésének és fogyasztásának bemutatása. Emellett nívós rendezvényhelyszínként is várja az érdeklődőket.
Az elmúlt években az Agárdi Pálinkafőzde nevét elsősorban a kizárólag gyümölcsből készült prémium pálinkáinak nemzetközi sikerei révén ismerhette meg a hazai közönség. A Destillata idei megméretésén a 2 arany- és 6 ezüstérem mellett az Agárdi pálinka harmadszorra is elnyerte a Nemzetgyőztes címet, a VII. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválon pedig 8 érmet, valamint a szakmai zsűri különdíját hozta el. A kedvező fogyasztói visszajelzések, és az üzem iránti érdeklődés arra ösztönözte a cég alapítóit, hogy a gasztronómia mellett az idegenforgalomban is nevet szerezzenek mind az agárdi párlatoknak, mind a régiónak.
– A turisták azokat a helyeket keresik, ahol részesei lehetnek a csatlakozásunkkal kinyílt világnak: egyszerre láthatják, kóstolhatják és vásárolhatják meg a neves hungarikumokat. Az Agárdi Látogatócentrum kiváló példa arra, hogyan lehet jól ötvözni az értéket képviselő terméket a turizmussal és a régiófejlesztéssel – mondta a megnyitón Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a rendezvény fővédnöke.
Magyarország első zöldmezős beruházással épült pálinkafőzdéje arra számít, hogy a Látogatócentrum két éven belül forgalmának 30 százalékát jelenti majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >Megújult és növekszik a McDonald’s
A McDonald’s folyamatosan új éttermeket nyit és modernizálja meglévő egységeit…
Tovább olvasom >