Látni és látszani – az eladótérben is
A GfK Hungária vásárlási szokásokat és a vásárlás folyamatát vizsgáló Shopping Monitor tanulmánya szerint a vásárlókat előre nem tervezett vásárlásra leginkább a jól látható árkedvezmények indítják – a válaszadók több mint fele (53 százalék) említette e tényezőt. Meggyőzőek lehetnek számukra a jól látható termékkihelyezések is (említések aránya 25 százalék), bár az is igaz, hogy ugyanilyen arányban nyilatkoztak arról, hogy nem téríthetők el a tervbe vett beszerzésektől. A széles márkaválasztékot nem egészen a válaszadók egyötöde, adott termék újdonságjellegét pedig 13 százalék jelölte impulzus vásárlásra csábító tényezőként.
A GfK Hungária mobil szemkamerás kutatásai rámutattak, hogy az árengedményjelző táblák minden esetben jól működnek. A például hipermarketben vásárló, jellemzően árérzékeny vásárlóközönség nagy része nyitott az ilyen üzenetekre, így a különböző figyelemfelkeltő táblákat szinte rögtön kiszúrják a vásárlók. Természetesen eltérő reakciókat tapasztaltak a kutatók a szupermarketekben, illetve kis vegyesboltokban, ahol az árengedményről a vásárlók gyakran minőségi problémára vagy korlátozott szavatosságra asszociálnak.
A szemmagasságban történő termékkihelyezések a GfK mobil szemkamerás vizsgálatok során nem bizonyultak a leghatásosabbnak, ugyanis a vásárlók a legtöbb kihelyezett terméket inkább 15-20 fokkal a szemmagasság alatt nézik meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


