Lassult az OECD tagországok GDP-növekedése az első negyedévben
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, amikor még 1,2 százalékos bővülést jegyeztek fel.

Lassul az OECD-országok gazdasági növekedése
A tavalyi harmadik negyedévben 1,1 százalékkal, a másodikban 1,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 0,8 százalékkal nőtt a GDP.
Szűkebb körben, a G7-ek gazdasága 0,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző három hónap 1,2 százalékos emelkedése után. Ezen belül az Egyesült Államok GDP-je 0,4 százalékkal csökkent (a negyedik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt), Japáné 0,2 százalékkal esett (0,9 százalék) ugyanúgy, mint Olaszországé (+0,7százalék) – áll az OECD honlapján.
Németország volt az egyetlen G7-állam, amelynek javult a gazdasági helyzete: GDP-je 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 0,3 százalékos visszaesés után.
A március végével záródott három hónapban az EU gazdasága 0,4 százalékkal nőtt a három hónappal korábbi 0,5 százalékos bővülés után. Az eurózóna GDP-je a tavalyi negyedik negyedévhez hasonlóan 0,3 százalékkal bővült.
A még nem végleges adatok szerint az összes OECD-ország közül negyedéves összevetésben a legjelentősebb gazdasági növekedést Portugália és Ausztria érte el, 2,6, illetve 2,5 százalékkal. A harmadik legnagyobb növekedést, 2,1 százalékosat Magyarországon, illetve Lettországban jegyezték fel.
Az OECD-országok GDP-je az első negyedévben 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. ami szintén lassulás a tavalyi utolsó negyedévi éves szintű 4,9 százalékos bővüléshez képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar szakmai vezetés is formálta a globális gazdasági döntéseket Dél-Afrikában a történelmi B20 csúcstalálkozón
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: a gyenge idei növekedés után gyorsulás jöhet, de sérülékeny a magyar gazdaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
