Lassult az élelmiszerinfláció Olaszországban
Olaszországban júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 6,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután májusban 7,6 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként hétfőn.
A júniusi éves inflációs adat 14 havi mélypont. Az Istat végleges adatai alapján az előzetes becsléssel összhangban havi szinten stagnáltak a fogyasztói árak Olaszországban az előző havi 0,3 százalékos emelkedést követően.
Az Istat adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a bázishatásnak, a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető, amelyek júniusban 8,4 százalékos növekedést mutattak, míg májusban 20,3 százalékosat. A feldolgozott élelmiszerek és alkoholos italok ára is lassuló ütemben emelkedett: a májusi 13,2 százalék után júniusban 11,5 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a feldolgozatlan élelmiszerek ára gyorsuló ütemben emelkedett, az előző havi 8,8 százalék után éves szinten 9,4 százalékkal nőtt az év hatodik hónapjában.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme júniusban éves szinten 6,7 százalékra csökkent a májusi 8 százalékról, havi összevetésben pedig 0,1 százalék volt a májusi 0,3 százalék után.
A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció az előző havi 6,0 százalékról 5,6 százalékra mérséklődött júniusban – áll az Istat közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Globális innovációs központot nyitott Portugáliában, Olaszországban pedig növeli részesedését a Lidl
Portugáliában nyitotta meg két új globális innovációs központját a Lidl…
Tovább olvasom >Franciaországban és Olaszországban is elindul a Kaufland online piactere
A Kaufland online piactere 2025 késő nyarától Franciaországban és Olaszországban…
Tovább olvasom >Liga párt európai képviselője: nem lehet mecsetet nyitni üzlethelyiségben vagy pizzériában
A hatályos olasz törvények szerint az országban nem lehet mecsetet…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >