Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Szeptemberben 1,4 százalékra fékeződött az augusztusi 4,2 százalékról a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.

A leggyorsabban már hagyományosan az internetes eladások és a csomagküldő szolgáltatások bővültek,16,7 százalékkal tavaly szeptemberhez viszonyítva. Gyorsan nőtt, 9,3 százalékkal a számítástechnikai és kommunikációs eszközök eladása is. A ruházati cikkek és a lábbelik forgalma ugyanakkor 3,7 százalékkal csökkent.
„A ruházati cikkek és lábbelik eladását alapvetően befolyásolta, hogy az idén szeptemberben a rendkívüli meleg időjárás okán – a korábbi évektől eltérően – az emberek még nem vásároltak őszi és téli ruhákat és lábbelit” – jegyezte meg a statisztikai hivatal.
A harmadik negyedév kiskereskedelmi forgalma éves összehasonlításban 3,7 százalékkal volt magasabb, mint 2017-ben.
Gazdasági elemzők szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének szeptemberi megtorpanása lehet véletlen, de azt is jelezheti, hogy a cseh fogyasztói piac kezd telítetté válni. „Valószínű, hogy a háztartások kezdik tudatosítani, hogy a jövőben a gazdasági növekedés mérséklődni fog, ezért kezdenek óvatosabban bánni jövedelmükkel, s igyekeznek tartalékokat felhalmozni” – mutatott rá Monika Junicke, a Komercní banka elemzője.
„Ha a kiskereskedelmi forgalom növekedése a következő hónapokban is mérsékelt marad, akkor számolni kell azzal, hogy lelassul a gazdasági növekedés egyik motorja, a háztartások fogyasztása” – hívta fel a figyelmet David Marek, a Deloitte CR elemzője. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser új logisztikai beruházással erősíti észak-afrikai jelenlétét – a Magreb régió válhat Európa új kapujává
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októberben nőtt az éves infláció Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
