Lassult a drágulás az Egyesült Államokban, de még mindig közel a rekordhoz az infláció
Az Egyesült Államokban 8,5 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése júliusban az egy évvel korábbihoz képest – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala.

Mérséklődésben bíznak az elemzők
Az adat a vártnál kisebb, de még így is rekordközeli. Elemzések szerint az infláció megtorpanó növekedését az üzemanyagok árának meredek júliusi csökkenése okozta, és szakértők remélik, hogy az egy hónappal korábbi, 9 százalék feletti infláció volt a csúcspont, és innen mérséklődni kezd az áremelkedés üteme.
A Comerica Bank vezető közgazdásza, Bill Adams a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy az éves alapon számolt infláció elérhette csúcspontját. Az Amerikai Gazdaságkutató Intézet szakértője, Peter Earle a Fox hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy hosszú lesz az út, és még sok minden történhet ameddig sikerül elérni a jegybank által célként kitűzött 1,5-2,5 százalékos éves inflációs célt.
A júliusi infláción belül az energiaköltségek havi alapon 4,6 százalékkal mérséklődtek, de az egy évvel korábbihoz képest még mindig 32,9 százalékkal voltak magasabbak. Az üzemanyagok ára júliusban júniushoz képest 7,7 százalékkal esett vissza, de a 2021. júliusihoz képest még mindig 44 százalékkal magasabb. Az élelmiszerek áremelkedése havi összevetésben folytatódott júliusban; 1,1 százalékkal voltak drágábbak, míg egy év alatt 10,9 százalékkal drágultak, ami 1979 májusa óta a legmagasabb érték.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lassuló bővülés áprilisban: alacsonyabb fokozatba kapcsolt a feldolgozóipar
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) májusi üzleti…
Tovább olvasom >Városi sétával és mozizással készül a BKK a Közlekedési Kultúra Napjára
A közlekedés résztvevőinek egymásra figyelését, a fenntartható, biztonságos, kulturált együttközlekedést…
Tovább olvasom >Egyre többen, de még nem elegen vállalják a ketrecmentes tartási rendszert
A Magyarországon élő közel 8 millió tojótyúk mindössze 20-30%-a él…
Tovább olvasom >