Lassú kilábalásra számít az OECD
A gazdaságilag fejlett országokat tömörítő OECD szerint a válságból való kilábalás üteme lassabb lesz a vártnál: a szervezet a jövő évre szóló jelenlegi előrejelzésében az OECD-országcsoport 33 államára már csak 2,0-2,5 százalékos növekedéssel számol a korábban jelzett 2,8 százalékos átlag helyett.
Az euróövezeti gazdaság 2011-es növekedését most 1,5-2,0 százalékon, az Egyesült Államokét 1,75-2,25 százalékon várja. Júniusi előrejelzésében az OECD az euróövezetre még 1,8 százalékot, az Egyesült Államokra 3,2 százalékot valószínűsített.
Az OECD egyúttal úgy véli, hogy a kamatok normalizálása csak 2012 első félévétől válik lehetségessé. Az indoklás szerint az amerikai és euróövezeti gyenge növekedés miatt – feltéve, hogy az inflációs várakozások jól megalapozottak – a kamatok normalizálása legkorábban 2012 első félévében következhet, és akkor is csak olyan ütemben, amely lehetővé teszi a monetáris politika számára, hogy kiigazító jellegű maradhasson.
Az OECD a G20 csoport november 11-12-i szöuli csúcsértekezlete elé időzítette mostani értékelését. Nemrégiben közzétett őszi gazdasági kitekintésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rontotta korábbi előrejelzését a jövő évre: 4,2 százalékos globális bővülést vár, a júliusi előrejelzésben szereplő 4,3 százalékkal szemben. Az euróövezet számára kissé javított az IMF: a jövő évre 1,5 százalékra emelte a növekedés becsült ütemét a korábbi 1,3 százalékról.
„Az euróövezeti kilábalás végre némi élénkséget mutat, de továbbra is mérsékelt és egyenetlen” – értékelte a szervezet. Az Egyesült Államok tekintetében viszont a valutaalap is úgy látja, hogy nem lesz kellően dinamikus jövőre a kilábalás: csupán 2,3 százalékkal nő majd a gazdaság, a korábban valószínűsített 2,9 százalékkal szemben – írja a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Távolabb vagyunk az eurózóna tagságtól, mint 10 éve
Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró…
Tovább olvasom >