Lagarde: a válság veszélyes új szakaszába léptünk

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 16. 12:43

A válság veszélyes új szakaszába léptünk, a közös döntések nélkül nem tér vissza a bizalom, amire oly nagy szüksége van most a világnak – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója csütörtöki beszédében Washingtonban.

A szakember a Woodrow Wilson Központ meghívására tartott beszédében elmondta: „hiszem azt, hogy van út a fenntartható kilábalás felé, de ez keskenyebb, mint volt korábban, és csak egyre keskenyebb lesz. Ahhoz, hogy végigjárjuk ezt az utat, erős politikai akarat kell a világ minden táján”.

A gazdasági kilátásokkal kapcsolatosan a szakember kijelentette: a növekedés bár kitart, de egyre lassabb ütemben zajlik. A fejlett gazdaságokat különösen sújtja a lassú bővülés és a magas munkanélküliség – szólt az IMF vezetője, aki megjegyezte, hogy az euróövezeti adósságválság súlyosabb, mint korában volt. Mindeközben, a fejlődő piacok a túlhevülés jeleit mutatják, azaz nőtt az inflációs nyomás, jelentősen nőtt a hitelállomány és a folyó fizetési mérleg hiánya. Az alacsony jövedelmű piacok eközben elfogadható növekedést produkálnak, ám jelentős kitettségük van a világgazdasági klíma változásainak – tette hozzá.

A válság okairól szólva megemlítette, hogy három alapvető probléma nehezíti a kilábalást. Egyrészt, a továbbra is magas adósságszintek rontják a növekedési kilátásokat, valamint a kormányok, pénzügyi szervezetek és háztartások helyzetét. Ezek egymásra hatnak és bizalmi válságot táplálnak, ami a kereslet csökkenéséhez, a beruházások visszaszorításához és a munkahely-teremtés elmaradásához vezet – érvelt az IMF vezérigazgatója.

Másrészt, a globalizált világban az egyik állam gazdasági nehézségei hamarabb és erőteljesebben gyűrűznek át más országokba, különösen, ha rendszer fontosságú államokban alakulnak ki.

Harmadrészt pedig jelentős társadalmi feszültségek alakultak ki a felszín alatt: a fiatalabb korosztályokat különösen sújtó magas munkanélküliség, a költségvetési kiigazítási programok, amelyek csökkentik a szociális háló felfogó képességét, és a pénzpiacok tevékenysége miatti igazságtalanság-érzet mind hozzájárulnak a világban tapasztalt bizalmi válsághoz.

Lagarde beszédében négy központi fogalom köré csoportosította az általa javasolt megoldást: javítás, egyensúlyba állítás, reform és újjáépítés (repair, rebalance, reform, rebuild). Javítani kell a kormányzati, pénzintézeti és háztartási mérlegeken a kilábalást veszélyeztető kockázatok csökkentése érdekében. A reformokkal lehet megalapozni a jövőbeli növekedést. Az egyensúlyba állítás egyrészt azt jelenti, hogy a piaci kereslet nagyobb részét ismét a magánszektor adja az állammal szemben, illetve azt, hogy a folyó fizetési mérlegekben tapasztalt, országok közötti szélsőséges eltérések mérséklődjenek. Az újjáépítés pedig az alacsonyabb jövedelmű országokra utal, ahol fontos lépés a gazdasági, gazdaságpolitikai tartalékok megerősítése – szólt az IMF vezetője.

Az ötödik tényező azonban az IMF szerepe lehet (role of the IMF), amely szakértelmével, tanácsaival és pénzügyi támogatásával képes segíteni a világgazdaság kilábalásában – mondta Lagarde, aki leszögezte „most nincs itt az ideje a meghátrálásnak, a félmegoldásoknak, vagy a válságon átevickélésnek”. Woodrow Wilsont idézve elmondta: „az óvatosság az önzés bizalmasa”. A döntéshozóknak együtt kell lépniük, újra 2008 vagy 1944 szellemében kell cselekedniük – hangsúlyozta.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink