Kutatóintézet alakul a tokaji borvidéken
Szőlészeti-borászati kutatóintézet működik hamarosan a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken. A székhelye Tarcalon lesz, itt korábban évtizedekig már működött, de munkáját az elmúlt években szüneteltette.
A tarcali szőlészeti-borászati kutató intézet a Tokaj-hegyaljai borvidék szőlészeinek, borászatainak bázisa lesz a tervek szerint – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hétfőn, a helyszínen.
Megfogalmazása szerint a borászok és az ágazatot támogató kormányzati szándék találkozott, ennek eredményeként kezd újra működni az intézet. Elmondta: a történelmi borvidék összefogott azért, hogy a térségben a helyi sajátosságokat ismerő szőlészeti-borászati kutatóintézet működjön.
Bihari Zoltán, az intézet megbízott igazgatója szerint a kutatás mellett szükséges egy szolgáltatói labor létrehozása is, amelynek feladata a térség borászatainak kiszolgálása lesz.
Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondta: a szőlészeti-borászati ágazatban a minőség az elsődleges, ebben pedig nagy szerep jut az intézetnek. Jelezte: a szőlőoltvány- és termeléstechnikai kutatások mellett kiemelten fontosak a borászati kutatások, a borok kezelésének vizsgálata, az aszúborok stabilitási vizsgálata és az erjesztéssel kapcsolatos kutatások.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >