Kutatási eredmény a karácsonyi fogyasztói trendekről
Számtalan üzlet és vállalkozás karácsony környékén tudja realizálni az éves profitjának jelentős részét, ennek köszönhetően a megfelelő felkészülés elengedhetetlen. Ugyanakkor nagy fejfájást okoz, hogy logisztikailag mekkora akadályokba fognak ütközni az értékesítők az év végi nyüzsgés miatt, valamint az is, hogy mennyire kell a profitjukból lefaragni, hogy minél több vásárló figyelmét elnyerhessék ajánlataikkal. A fogyasztói trendek fokozatos változása azonban kedvezhet a vállalkozóknak. Már nem a termékek rendkívül alacsony ára a mozgatóerő és előnyös átalakulásnak mondható, hogy egyre inkább szétoszlani látszik a decemberre összpontosuló vásárlási láz, sokan ősszel kezdik el az ünnepekre való készülődést.
Az Offerista Group Hungary széleskörű kutatásából kiderül, hogy egyre több ember részesíti előnyben a korai készülődést: a megkérdezettek 37%-a már a karácsonyi kínálat megjelenésétől szerzi be az ajándékokat. Vannak, akik Black Friday alkalmával kezdik el a vásárlást, ezzel kikerülve az év végi rohanást a tömött üzletekben.
Érdemes tehát a cégeknek lehetőleg korán előkészíteni a karácsonyi kínálatukat és a szezonális ajánlataikat, hogy még időben megszerezhessék maguknak a vásárlókat. Érdekes módon azonban nem a legnagyobb kedvezmény a legerősebb motiváció a vásárlók számára, ha a karácsonyi ajándékokról van szó. A válaszadók közel 63%-a nyilatkozott arról, hogy sokkal inkább az ár-érték arány számukra a prioritás. Van egy színvonal, amit elvárnak a terméktől és szeretnék azt a lehető legjobb áron megvásárolni, ugyanakkor a vásárlók tudatában vannak annak, hogy a minőség nincs ingyen. A vásárlók a szeretteiknek színvonalas ajándékokat szeretnének a karácsonyfa alá tenni, ezzel is emlékezetessé téve az ünnepeket.
Az áruházak és vállalkozások számára még egy lényeges szempont lehet idén – szemben a tavalyi korlátozások adta helyzettel – az üzletek dekorálása és az ünnepi hangulat megteremtése, ugyanis a legtöbben online és offline is vásárolgatnak (49%), míg az emberek 44%-a a helyi boltokban intézi el a karácsonyi bevásárlásokat. Ebből is látszik, hogy már a karácsonyra való készülődésnek is van egy varázsa, amire az emberek vágynak.
A hazai fogyasztói trendekben látható, hogy igen tradícionális a top termékek listája idén karácsonykor. Továbbra is a gyerekek boldogsága az első: a legtöbben nekik szeretnének kedveskedni idén karácsonykor játékokkal (47%). Sokan készülnek ruhák és kiegészítők vásárlására (46%), de népszerű ajándékötlet idén a könyv és a társasjáték is (közel 43%). A legtöbben 35 000 és 75 000 Ft közötti összeget szán az ajándékokra idén karácsonykor (39%) és a válaszadók többsége a tavalyihoz hasonló büdzsével tervez (66%). A pandémia adta nehézségek és bizonytalanságok sem veszik el a fogyasztók kedvét attól, hogy megfelelően felkészüljenek az ünnepekre, ami jó hír az üzletláncoknak.
A felmérés azt mutatja, hogy a legtöbb vásárló vágyik a karácsonyi hangulatra és a nyugodt vásárolgatásra a helyi üzletekben és az interneten. Egyre többen tudatosak azzal kapcsolatban, hogy időben kell elkezdeni a vásárlást, ha ki akarják kerülni a zsúfolt üzleteket. Mivel a fogyasztók online és offline is tervezik vásárlásait, érdemes diverzifikálni a marketing csatornákat és lehetőleg több helyen megszólítani az embereket, hisz sosem tudhatjuk, melyik üzenet fog célba érni.
A felmérés részletes információit itt találja. Továbbá kérjük, ha idézni, vagy bármilyen módon szeretné felhasználni a felmérés eredményeit jelöljön meg minket mint forrás: Offerista Group Hungary, online kérdőív a Prospecto.hu-n.
Kapcsolódó cikkeink
Generali kutatás: A magyarok csupán tizede gondolja azt, hogy fantasztikus év lesz 2025
Nemzetközi háborús konfliktus kiterjedésétől kevésbé, az infláció és az árak…
Tovább olvasom >Egy ősi gyógynövény, amely segít megszűntetni a fájdalmat
Az emberiség évezredek óta fordul a természet erejéhez, ha egészségének…
Tovább olvasom >A Shell Hungary felmérése új trendeket mutat a digitális vásárlás terén
Az okostelefonok mindennapi életünk szerves részévé váltak, a Shell Hungary…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >