Kutatás: a Kis-Balaton szűri a gyógyszermaradványok egy részét a Balaton előtt
Négy hazai kutatóintézet (HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Pannon Egyetem – Soós Ernő KFK, MATE, NKE) egyéves vizsgálatban elemezte, mennyire képes a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) visszatartani a gyógyszerhatóanyagokat a Balaton vízgyűjtőjén – írja az Agrárszektor.
A rendszer területén, valamint a be- és kifolyó vizekben összesen 41 különböző vegyületet azonosítottak, amelyeket tíz kategóriába soroltak. A kimutatott anyagok között főként kardiovaszkuláris készítmények, hormonok és szorongásoldók szerepeltek, míg előfordulási gyakoriságban az opioidok, helyi érzéstelenítők és egyes antidepresszánsok voltak jellemzők.
A terhelés a nemzetközi mezőnyben közepesnek tekinthető, ami összefügghet a térség demográfiai adottságaival és gyógyturisztikai jellegével. A szennyezés fő forrásai a Zala-folyó és a Kiskomáromi-csatorna, a háttérben pedig a vízgyűjtő termálfürdői, illetve a Zalán érkező tisztított szennyvíz is szerepet játszhat. A kutatás szerint a KBVR-be bekerülő gyógyszerhatóanyagok több mint fele a rendszerből kifolyó, Balatonba jutó vízben már nem volt kimutatható, ugyanakkor egyes hormonoknál, epilepszia elleni szereknél és nem-szteroid gyulladáscsökkentőknél időszakosan koncentrációnövekedést is mértek, feltehetően az üledékből történő felszabadulás miatt. A szerzők szerint megfelelő üzemeltetéssel a Kis-Balaton hosszú távon is érdemi védelmi szerepet tölthet be a mikroszennyezők csökkentésében.
Kapcsolódó cikkeink
Duna House: nagy regionális különbségek a nyaralópiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Richter megvásárolja a Celmatix kutatási portfólióját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ritka Betegségek Világnapja: a klinikai vizsgálatok fejlődése és a genetikai diagnosztika bővülése elengedhetetlen a precíziós gyógyszerek fejlesztéséhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


