Kunsági Éden: magyar alapanyag, környezettudatos gyártás
Egy éve erőteljes márkaépítésbe kezdtek, hamarosan jelentkeznek a megújult termékekkel, amelyek még hangsúlyosabban fejezik ki az alapanyag és a feldolgozás magyar mivoltát, valamint azt a környezettudatosságot, amely áthatja egész termelési rendszerüket, a napraforgó vetésétől a palackozott étolaj kiszállításáig – mondta el dr. Papula László, az NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. operatív vezérigazgatója.
 
  
  

Dr. Papula László
operatív vezérigazgató
NT
A kiskunfélegyházi cég 2004 óta gyártja finomított napraforgó-étolajait. Nemcsak a magyarországi saját márkás étolaj forgalmazásában piacvezető, hanem az európai nemzetközi áruházláncoknak is stratégiai beszállítója, és eljut a közel-keleti piacokra is. „Természetesen az az elsődleges célunk, hogy a Kunsági Édent, amely elérhető mindenhol az országban, még többen ismerjék és szeressék.”
Idén lettek Magyar Termék védjegyhasználók, ezzel is jelezni kívánják a kiváló magyar alapanyagot és az itthoni gyártást. A vezérigazgató jó kezdeményezésnek tartja a Magyar Termék Nonprofit Kft. által elindított #veddahazait kampányt is, „magunk is minden lehetséges eszközt kihasználva kommunikáltuk, hogy aki a termékeinket választja, a magyar gazdaságot és gyártókat támogatja”.
Alapélelmiszer-gyártóként rájuk is jelentős hatással volt a járvány. „Hirtelen megugró kereslettel szembesültünk mind a hazai, mind az exportpiacok részéről. Büszkén mondhatjuk, hogy az összes részlegünk hiba nélkül megfelelt a kihívásnak, és óvintézkedéseinknek köszönhetően a megbetegedéseket is sikerült elkerülnünk.”
Dr. Papula László elmondta azt is, hogy feldolgozó kapacitásukat folyamatosan bővítik, „ezáltal nemcsak új piacok meghódítására lesz lehetőségünk, további munkahelyeket is teremtünk”. 2021 elején adják át a világszínvonalú technológiával működő új magfeldolgozó üzemüket. „Szeretnénk lépést tartani a fogyasztók egyre növekvő környezettudatos igényeivel, így ennek megfelelően fejlesztjük csomagolásainkat is a jövőben.” //
Kapcsolódó cikkeink
Sikeres közösségben a Magyar Termékekért – Agóra 11
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„A vállalkozások élni, fejlődni akarnak”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
 
                     
                     
                     
					 
					 
					