Kukoricamalom épül Karcagon
Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással – közölte kedden a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki az 500 millió forintos uniós támogatást elnyert, napi 120 tonna kapacitású malomépítés keddi bejárása után úgy fogalmazott: a malom indulását követően 25 új munkahely jön létre, összességében pedig a termelést kiszolgálókkal együtt 50 munkahely létesül, amely Karcagot és környékét erősíti.
A malom építése a kukoricatermelésben is többletfoglalkoztatást jelent, fontos a gazdáknak, akik helyben tudják majd értékesíteni terméküket, megtakarítva a szállítási költségeket – közölte Fazekas Sándor. A közlemény idézi Kovács Sándort, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltet, aki jelezte: a kormány elképzeléseivel összhangban, a feldolgozott mezőgazdasági termékek arányát növeli majd a 2019-től üzembe álló, belföldre és külföldre is termelő kukoricamalom. Hozzátette: a malom létesítése hozzájárul a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez, az ország, a megye és legfőképpen a karcagiak gyarapodásához.
A jászladányi székhelyű, gabonatermesztéssel, marha- és sertéstenyésztéssel foglalkozó Jász-föld Mezőgazdasági Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban 2,7 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 2,87 milliárd forint után. Eközben adózott eredménye 302 millió forintról 255 millió forintra csökkent. A cég 2016-ban 118 dolgozót foglalkoztatott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kukorica 2026: a talajnedvesség és a hibridválasztás dönthet a szezonról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérlet: tizenkilencedik alkalommal segítik objektív adatok a kukoricatermelők fajtaválasztását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kína 50 millió tonnával növelné gabonatermelési kapacitását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
