Kudarcba fulladt a JD.com brit piacra lépési kísérlete
Megszakadtak a tárgyalások a kínai e-kereskedelmi óriás JD.com és a Sainsbury’s között az Argos lehetséges felvásárlásáról. A második legnagyobb brit élelmiszerlánc vasárnapi közleményében bejelentette: a kínaiak által felajánlott feltételek és kötelezettségvállalások nem szolgálták volna a részvényesek érdekeit – írta a Bloomberg.
A JD.com számára ez már a második kudarcos brit próbálkozás: korábban a Currys elektronikai kiskereskedelmi lánc megszerzésére tettek kísérletet, de 2024-ben végül elálltak a vásárlástól. Most úgy tűnik, az Argos is kicsúszott a kezük közül, hiába tervezte Matthew Nobbs, a cég új kereskedelmi igazgatója a „betörést a UK-be” a kínai sikersztori jegyében.
A JD.com európai terjeszkedési szándéka azonban töretlen. A vállalat Lengyelországban már működtet egy nagyméretű, automatizált raktárat a német határ közelében, és a nyáron 2,2 milliárd eurós ajánlatot tett a német Ceconomy elektronikai lánc felvásárlására. Az európai piacra lépést tehát továbbra is komolyan gondolják, még ha a brit piac meghódítása egyelőre nem is sikerült.
A brit Telegraph szombati cikke még arról írt, hogy a JD.com bevonása felgyorsíthatná az Argos átalakítását „a vásárlók, a kollégák és a partnerek javára”. A Sainsbury’s döntése ennek ellenére inkább a kivárás mellett szólt. Az Argost a cég 2016-ban vásárolta meg nagy reményekkel, ám azóta inkább teherként nehezedett az anyavállalatra. Bár az idei első negyedévben 4,4 százalékos forgalomnövekedést értek el, a lánc továbbra is komoly kihívásokat jelent a Sainsbury’s számára.
Kapcsolódó cikkeink
Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális kereskedelem: lassú és importvezérelt a térnyerés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egységes csomagkezelési díj bevezetését szorgalmazza az EuroCommerce
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedelem turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
