KSH: továbbra is kétszámjegyű a keresetek emelkedése
Augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 238 ezer 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 ezer forintot tett ki – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017 elejétől számítva mindössze két hónapban nem volt kétszámjegyű a keresetek éves növekedési üteme.
Az augusztusi 3,1 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 8,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, 11,4, a költségvetési szektorban 11,7, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,5 százalékkal nőttek a keresetek.
A feldolgozóiparban 11,8 százalékos volt az éves béremelkedés és 378 ezer 800 forintot ért el az átlag, az energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 673 ezer 300 forint volt a bruttó átlagbér, 25,8 százalékkal nőtt tavaly augusztus óta. Az építőiparban 14,0 százalékkal 284 ezer 400 forintra emelkedett az átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási valamint az infokommunikációs szektorban 10,4, illetve 10,1 százalékos emelkedéssel 611 ezer 500 és 601 ezer 800 forint volt az augusztusi bruttó átlagkereset. Az idegenforgalomban (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás) 11,5 százalékos átlagos emelkedéssel 236 ezer 500 forintot tett ki.
A közigazgatás, védelem és társadalom biztosítás terén 18,3 százalékkal 422 ezer 800 forintra nőtt a bruttó kereset, az oktatásban 328 ezer 400, az egészségügyben 343 ezer 900 forint volt a bruttó kereset 3,1, illetve 9,8 százalékkal több mint tavaly augusztusban.
Az év első nyolc hónapjában a havi bruttó átlagkereset 359 ezer 800, a nettó átlagkereset 239 ezer 300 forint volt. A bruttó és a nettó keresetek 10,7 százalékos éves növekedése a 3,4 százalékos inflációt tekintetbe véve a reálkeresetek 7,1 százalékos növekedésének felel meg.
Az alkalmazásban állók száma a közfoglalkoztatottak nélkül 84 ezerrel nőtt tavaly augusztus óta, a vállalkozásoknál alkalmazottak száma 89 ezerrel nőtt, a költségvetési szektorban 12 ezerrel, közfoglalkoztatottakat is beleszámítva 27 ezerrel csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Nagymértékű visszaesés az élő sertés külkereskedelmében
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 26,9 százalékkal 8,5 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >