KSH: tovább nőttek a beruházások a második negyedévben
A beruházások volumene 26,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszaki alacsony bázisadathoz képest. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatok élénkülésének és a vállalkozások fejlesztéseiben bekövetkezett expanziónak egyaránt köszönhető a növekedés – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gép- és berendezésberuházások 21,1, az építési beruházások 32,5 százalékkal nőttek, ami az építkezések fellendülését mutatja az első negyedévi 25,2 százalékos ütem után.
A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 29,3, a több mint egytizedét realizáló költségvetési szerveknél pedig 56,1 százalékos bővülés következett be az első negyedévi 26,2 százalékos ütemet követően.
A nemzetgazdasági beruházások 28 százalékát képviselő feldolgozóipar fejlesztései – már hatodik negyedéve tartó folyamatos expanzió folytatásaként – 9,2 százalékkal emelkedtek az első negyedévi kimagasló 26,7 százalékot követően. A legnagyobb mértékben a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a nagy súlyarányú járműgyártás területén növekedtek a fejlesztések.
A nagyobb súlyú területek közül a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt a legnagyobb mértékben, 76,7 százalékkal, elsősorban az uniós forrásból finanszírozott kerékpárút- és autópálya-építések, valamint közútfelújítások következtében.
A harmadik legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek területén a beruházási volumene 10,2 százalékkal nőtt, a lakásépítések mellett a logisztikai és ipari célú bérbeadást szolgáló létesítmények építésében és az irodaház-fejlesztésekben egyaránt növekedés történt.
Az építőiparban, jórészt a termelés növekedésének hatására, 19,9 százalékkal nőttek a beruházások.
A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítménye – szintén másfél éve tartó bővülés után – ismét nőtt 14,4 százalékkal, mindenekelőtt az áruházláncok korszerűsítéseinek, felújításainak eredményeképpen.
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban a vendégéjszakák számának növekedésével párhuzamosan zajló hotelépítések és -felújítások járultak hozzá a leginkább a beruházási volumen 21,0 százalékos emelkedéséhez.
Elsősorban belföldi gyártású mezőgazdasági gépek beszerzései miatt 25,6 százalékkal gyarapodtak a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai.
Az EU-forrásból történő fejlesztések megindulása következtében az átlagot meghaladó mértékben bővültek a beruházások a nagyobbrészt közösségi finanszírozású területeken. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 94,3 százalékos növekedésben a határvédelemmel összefüggő ráfordítások is szerepet játszottak. Az oktatásban 43,0, a humán egészségügyi, szociális ellátásban 65,6 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit.
Az első fél évben a beruházások 25,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az építési beruházások 29,7 százalékkal, a gépvásárlások 21,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A feldolgozóiparban 16,6, az építőiparban 20,2 százalékos volt a beruházások féléves növekedése. Az oktatási beruházások 43,0 az egészségügyben 48,9 százalékos növekedését mérte a statisztika az első fél évben.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >A GVH kész beavatkozni az élelmiszerek piacán zajló folyamatokba
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >