KSH: tovább emelkedtek a keresetek
Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az októberi 2,9 százalékos inflációval számolva az októberi reálkeresetek 8,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
A vállalkozásoknál 11,5 százalékkal 378 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek tavaly októberre, a költségvetési szektorban – közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,7 százalékos növekedéssel 374 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.
A feldolgozóiparban 12,4, az építőiparban 12,7 százalékos volt az átlagkeresetek éves emelkedése, ezzel 338 ezer 600, illetve 291 ezer forintot ért el. A pénzügyi, biztosítási szektorban 12,9 százalékos emelkedéssel 662 ezer forint közelébe emelkedtek a bruttó keresetek, az idegenforgalomban (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás) 239 ezer forint volt az átlagkereset, 11,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén alkalmazottak keresete 17,0 százalékkal nőtt egy év alatt és 444 ezer 600 forint volt, a humán egészségügyben 365 ezer 600 forint volt az októberi átlag, 10,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg az oktatásban 4,4 százalékos bruttó béremelkedést mért a KSH, amivel átlépte a 333 ezer forintot.
A múlt év első tíz hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 360 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 370 500 forintot ért el, ami 10,9, illetve 10,0 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánkban és az unióban is mérséklődött a vágósertés ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
