KSH: több növényből is rekordot döntött a tavalyi termés
A kukorica termésátlaga rekordot döntött tavaly, meghaladta a hektáronkénti 8,6 tonnát, az összes termés 8,8 millió tonna volt. Gabonából 145 ezer hektárral (5,4 százalékkal) kisebb területen, 2,5 millió hektáron 16,662 millió tonna, 2,5 millió tonnával (17,8 százalékkal) több termett 2015-höz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Búzából 1,1 százalékkal nagyobb területről (1040 ezer hektár), hektáronként 5380 kilogramm termésátlag mellett 5,592 millió tonna termett.
Rekordtermést takarítottak be napraforgóból, 1,893 millió tonnát, és repcéből majdnem 882 ezer tonnát.
A kukorica termésrekordja jórészt az ideális meleg és a bőséges csapadék egymás utáni periodikus váltakozásának az eredménye. Kukoricát 11 százalékkal kisebb területről (1023 ezer hektár) takarítottak be. A 8,8 millió tonnányi termés harmadával, a hektáronként 8610 kilogramm termésátlag 49 százalékkal volt magasabb a 2015-ösnél.
A burgonya kivételével a megfigyelt őszi betakarítású növények termésmennyisége magasabb volt az előző évinél – tette hozzá a KSH.
Napraforgóból 4,9 százalékkal nagyobb területről (642 ezer hektár) 1,9 millió tonnát takarítottak be, 22 százalékkal többet, mint 2015-ben. A termésátlag 16 százalékkal volt magasabb, hektáronként 2950 kilogramm.
Repcéből 16 százalékkal nagyobb területen közel felével több, 882 ezer tonna termett, a termésátlag 28,4 százalékkal, hektáronként 3440 kilogrammra nőtt.
A burgonya betakarított területe 13 százalékkal volt kisebb, 16 ezer hektár. Összesen 403 ezer tonnát, 11 százalékkal kevesebbet takarítottak be.
A cukorrépa 16 ezer hektárnyi területe 2,8 százalékkal nőtt, a betakarított mennyiség 1,1 millió tonna volt, 18 százalékkal több. A termésátlag hektáronként 67,5 tonna volt, 15 százalékkal magasabb a 2015. évinél.
A lucerna betakarított területe 43 százalékkal volt nagyobb, 193 ezer hektár, a termés mennyisége közel kétharmadával lett magasabb, 972 ezer tonnát tett ki. A termésátlag 14 százalékkal nőtt, hektáronként 5040 kilogrammra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >