KSH: tavaly 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest, decemberben pedig átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az előző hónaphoz képest az árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek decemberben.
Decemberben az éves maginfláció 1,7 százalék volt a novemberi 1,6 és az októberi 1,5 százalékot követően. A maginfláció több mint két éve nem volt ilyen magas.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a decemberi emelkedésben alapvetően az üzemanyagok árdrágulása játszott szerepet, de az élelmiszereknél szintén gyorsult a drágulás.
Az éves adatokat tekintve a szeszesitalok, dohányáruk drágultak leginkább, de átlag fölött emelkedett az élelmiszerek és a szolgáltatások ára is – közölte.
Tavaly az év egészében az élelmiszerárak 0,7 százalékkal nőttek a megelőző évhez képest. A szeszes italok, dohányáruk 2,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások ára átlagosan 1,5, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5, a ruházkodási cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett.
Az egyéb cikkekért – amibe a járműüzemanyagok is beletartoznak – 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a háztartási energia ára 0,1 százalékkal mérséklődött.
Decemberben az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett 2015 decemberéhez viszonyítva. Ezen belül a cukor ára 16,3, a friss zöldségeké 6,0, az idényáras élelmiszereké átlagosan 3,6, a sajté és a péksüteményeké 2,7, a tejé 2,6 százalékkal nőtt.
A sertéshús ára 8,5, a baromfihúsé 3,6 százalékkal csökkent.
Átlag felett, 3,5 százalékkal drágultak az egyéb cikkek – gyógyszerek, üzemanyagok, a lakással, háztartással, testápolással kapcsolatos, valamint a kulturális cikkek. Ezen belül az üzemanyagokért 6,8 százalékkal kellett többet fizetni.
A szeszes italok 0,7, a dohányáruk 4,3 százalékkal, együtt átlagosan 2,5 százalékkal drágultak.
A szolgáltatások 1,9, a ruházati termékek 0,5 százalékkal drágultak, amiből a postai szolgáltatások tarifáinak 2,4, és a tévé-előfizetési díjak 5,2 százalékos emelkedése ugrik ki, de az üdülési szolgáltatások is 3,2 százalékkal drágultak.
A háztartási energia ára nem változott, de ezen belül a tűzifa 4,1 százalékkal drágult, a palackos gáz viszont 8,8 százalékkal olcsóbb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal, a telefonokért például 3,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly decemberben, mint egy évvel korábban.
Tavaly novemberhez viszonyítva decemberben az élelmiszerekért 0,1 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a tojásért 5,3, az idényáras élelmiszerekért 1,5, a tejért 1,2, a sajtért 0,8 százalékkal.
A sertéshús ára 1,3, a baromfihúsé 1,4, az étolajé 0,8 százalékkal csökkent.
A legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül az üzemanyagok 4,1 százalékkal.
A szeszes italok, dohánytermékek ára 0,2, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt.
A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan nem változott decemberben az előző hónaphoz viszonyítva, a ruházkodási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >