KSH: tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindkét adat 0,2 százalékponttal magasabb a november 7-én közölt első becslésnél – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A változást az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben mért forgalom 3,5 százalékos növekedése okozta a korábban közölt 2,7 százalékkal szemben.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának naptárhatással kiigazított volumene összességében 12,2 százalékkal nőtt az előzetesen jelentett 12,5 százalék helyett. Növekedtek az eladások 16,5 százalékkal az iparcikk jellegű vegyes-, 13,3 százalékkal a textil-, ruházati és lábbeli- és 13,9 százalékkal a könyv-, 12,5 százalékkal a számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletekben. A gyógyszer-, gyógyászati termék-, illatszereladások 9,2 százalékkal, a bútor-, műszakicikk-értékesítés 7,1 százalékkal nőtt a forgalom tavaly szeptemberhez mérve.
Az üzemanyag-fogyasztás 2013 márciusa óta először csökkent, 0,5 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberitől.
Szeptemberben élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,8 százalékkal nőtt, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,7 százalékkal csökkent. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 4,0 százalékkal nőttek szeptemberben.
A kiskereskedelmi forgalomból 3,6 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 30 százalékkal emelkedett szeptemberben, folytatva az évek óta tartó bővülést. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 898 milliárd forint volt. Az országos kiskereskedelmi forgalom 45 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 39 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.
Idén január-szeptemberben a forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 4,3 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,8 százalékkal nőtt az értékesítés volumene január-szeptemberben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszaesett a zöldpaprika külkereskedelme, de aktívuma nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

