Stagnáltak a mezőgazdasági termelői árak
Júniusban a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakival azonos szinten álltak, a növényi termékek ára 3,5 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,6 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 12,7 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg egy hónappal korábban még 8,8 százalékkal volt drágább. A kukorica 18,0 százalékkal ért többet az egy hónappal korábbi a 10,9 százalék után.
A gyümölcsök ára 19,5 százalékkal esett vissza. Ezen belül a jelentős súlyt képviselő meggyfélék termelői ára 40,0 százalékkal volt alacsonyabb, miközben a felvásárolt meggy mennyisége mintegy két és félszeresére nőtt, közölte a KSH. Júniusban az alma 28,6, az őszibarack 46,4 százalékkal drágább, a körte 3,4, a szilva 28,0 százalékkal olcsóbb volt, mint egy éve.
A zöldségfélék ára átlagosan 4,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a paradicsom 5,0 százalékkal olcsóbb lett, de az uborka 13,3, a fejes saláta 12,9, a karfiol 20,9, a sárgarépa 63,2, a spenót 13,3 százalékkal drágább volt, mint tavaly júniusban, és a vöröshagyma ára is 20,5 százalékkal emelkedett. A burgonya ára 34,2 százalékkal lett magasabb a tavaly júniusinál.
Az élő állatok ára 7,9, az állati termékeké 0,4 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 18,1 százalékkal volt alacsonyabb, a vágómarha ára 4,4 százalékkal csökkent, a baromfié mindössze 0,3 százalékkal emelkedett.
A tej felvásárlási ára alig 0,1 százalékkal volt magasabb, mint tavaly júniusban, a tojás árának emelkedése 1,8 százalékosra szelídült, míg az év elején 20 százalék feletti drágulást regisztrált a KSH.
Az első fél év átlagát tekintve sem változtak a termelői árak a múlt év azonos időszakához viszonyítva: a növényi termékek ára 1,0 százalékkal magasabb, az élő állatok és állati termékek átlagára 1,7 százalékkal alacsonyabb volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >