Öt százalék felett bővült a magyar gazdaság az első negyedévben
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán Budapesten.
A GDP az előző negyedévhez viszonyítva 1,5 százalékkal bővült a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.
A növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben – közölte a KSH. Az első negyedéves bruttó hazai termék növekedése az ideinél 2000 első negyedévében volt utoljára magasabb, 5,6 százalék.
Tavaly az év első három hónapjában a bővülés a nyers adatok szerint 4,6 százalék, 2017-ben 4,5 százalék volt. A kiigazított adatok alapján az első negyedéves GDP 2018-ban 4,9 százalékkal, 2017-ben 4,1 százalékkal nőtt. A bruttó hazai termék idei első negyedévének második becslését május 31-én közli a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >