KSH: októberben tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése
Októberben a növényi termékek árának 8,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,2 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 5,5 és az augusztusi 3,4 százalékos növekedés után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 9,8, ezen belül a búzáé 11,0, a kukoricáé 9,6 százalékkal nőtt, az árpáé 5,5 százalékkal lett magasabb. A gyümölcsök felvásárlási ára 31,8 százalékkal emelkedett, az ipari léalmáé 174 százalékkal ugrott fel, a szőlőé 3,0 százalékkal haladta meg a tavaly októberit. A zöldségek 10,2 százalékkal drágultak októberben, míg szeptemberben csak 0,8 százalékkal álltak az egy évvel korábbi szint felett, a burgonya viszont 11,3 százalékkal olcsóbb volt, mint egy éve.
Az élő állatok termelői árszintje 1,5, az állati termékeké 17,8 százalékkal emelkedett egy év alatt. A vágóbaromfi ára 3,0 százalékkal nőtt, a sertésé 2,3 százalékkal csökkent. A tej ára 25, a tojásé 4,4 százalékkal nőtt októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tej felvásárlási ára utoljára 2014 októberében volt olyan magas – 102 forint – mint idén októberben, a tojás 2013 januárjában került legutóbb ilyen sokba – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar agrárium sikeréhez járul hozzá a versenyképes tudás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fejlesztés és tudásátadás a mezőgazdaság szolgálatában – Sikeresen zárult a Nébih bemutató üzemi projektje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak az Év Kereskedője 2025 nyertesek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Soha nem látott magasságban a tejárak Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >