KSH: októberben 21,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedés nem áll meg
A maginfláció -, amely a nyers élelmiszerek, szeszes italok, dohányáruk, háztartási energia, járműüzemanyagok, támogatott gyógyszerek és a hatósági áras szolgáltatások árától megtisztított fogyasztó kosárra számított árváltozását mutatja – a szeptemberi 20,7 százalékról 22,3 százalékosra emelkedett.
Az uniós módszertannak megfelelő harmonizált fogyasztói árindex 21,9 százalékos októberi inflációt jelez. A különbség alapvetően abból ered, hogy ez a külföldiek magyarországi fogyasztását is figyelembe veszi, akik május óta nem tankolhatnak a hatósági, hanem csak a piaci áron.
Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább 64,4 illetve 40,0 százalékkal. A vezetékes gáz ára 121,0, a tűzifáé 57,7, a palackos gázé 51,1, az elektromos energiáé 28,6 százalékkal nőtt.
Az élelmiszerek ára októberben 4,3, egy év alatt 40,0 százalékkal nőtt.
A tojás ára októberben 24,1 százalékkal emelkedett és egy év alatt 87,9 százalékkal lett drágább, ami 34,2 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a szeptemberinél. A kenyér ára 81,4, a tejtermékeké 75,4 százalékkal, a sajté 74,7, a vajé és vajkrémé 71,6 százalékkal, a száraztésztáé 58,6, a margariné 58,0 százalékkal, a péksüteményeké 54,7 százalékkal emelkedett tavaly októberhez viszonyítva. A friss zöldségek ára egy hónap alatt 9,1, egy év alatt 39,9 százalékkal ment feljebb. A cukor 11,8 százalékos és az étolaj 4,4 százalékos drágulása számít a legkisebbnek az élelmiszerek között.
A háztartási energia árának 64,4 százalékos drágulásán belül a vezetékes gáz ára 121,0, a tűzifáé 57,7, a palackos gázé 51,1, az elektromos energiáé 28,6 százalékkal nőtt egy év alatt. A tűzifa ára egyedül októberben 11,3 százalékkal emelkedett, a szén ára viszont 31,1 százalékkal nőtt.
A tartós fogyasztási cikkekért 14,9, ezen belül az új személygépkocsikért 22,5, a konyha- és egyéb bútorokért 19,7, a szobabútorokért 19,1 százalékkal kellett többet fizetni.
A szeszes italok 17,7, a dohányáruk 9,6 százalékkal drágultak. Az állateledelek ára 46,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 29,4, a háztartási fogyóanyagoké 29,0, a mosó- és tisztítószereké 27,3, a testápolási cikkeké 26,0 százalékkal lett magasabb.
A szolgáltatások díja 8,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 27,4, a lakásjavítás és -karbantartás 23,8, a járműjavítás és -karbantartás 21,3, a sport- és múzeumi belépők 19,4, a lakbér 13,1 százalékkal került többe.
Az év első tíz hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 12,7, a nyugdíjas háztartások körében 13,0 százalékkal emelkedtek.
KSH
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >